Hírek
2012. December 30. 20:08, vasárnap | Helyi
Három nap elzárás az eltiltottnak
Három nap elzárásra ítélte a bíróság 2012. december 29-én azt a tatabányai férfit, akit a fenti nap reggelén fogtak el a rendőrök.
Ittasan, eltiltás hatálya alatt vezette ismerőse gépjárművét, ráadásul megpróbált kibújni a rendőri intézkedés alól.
A Tatabányai Rendőrkapitányság Közrendvédelmi Osztályának járőrei Tatabánya belterületén járőröztek, mikor felfigyeltek egy személyautóra, melynek bizonytalan volt az úttartása. Feltételezték, hogy vezetője ittas, vagy bódult állapotban lehet, ezért megállásra szólították fel a sofőrt. A férfi a felszólítást követően fokozni kezdte járműve sebességét és megpróbált elmenekülni a rendőrök elől. A járőrök segítséget kértek szolgálatban lévő társaiktól, akiknek segítségével megállásra kényszerítették a járművezetőt.
Iratainak ellenőrzése során a szabályszegő férfi nem tudta átadni jogosítványát, a bíróság ugyanis 2012. november 21-én 2013. július 21-ig ittas járművezetés miatt eltiltotta őt a vezetéstől. Az intézkedés során az is kiderült, hogy a férfi ezúttal is úgy ült volán mögé, hogy előtte alkoholt fogyasztott.
A szabályszegőt a rendőrök előállították a rendőrségre, ahol a Tatabányai Rendőrkapitányság Közrendvédelmi Osztálya az eltiltás hatálya alatti gépjárművezetés miatt szabálysértési őrizetbe vette és még 2012. december 29-én bíróság elé állította. A bíró három nap elzárásra ítélte.
Képünk illusztráció!
Ezek érdekelhetnek még
2024. Június 25. 13:17, kedd | Helyi
ALVÓ SÉRTETTŐL LOPTAK AZ AUTÓPÁLYÁN
A tatabányai rendőrök tetten érték azt a két román férfit, akik egy pihenőben ismeretlen módon kinyitották egy alvó sértett gépkocsiját, és abból pénzt vittek el.
2024. Június 04. 04:00, kedd | Helyi
Átadta rozsdamentes gerendákat gyártó üzemét Tatabányán a Transport-Beton
Egyenes és hullámos gerincű rozsdamentes gerendákat gyártó üzemet adott át a Transport-Beton Kft. Tatabányán.
2024. Május 25. 08:00, szombat | Helyi
Kiütötte az Ajka Kristályt a Perutz
A pápai csapat a szezon utolsó idegenbeli mérkőzését Ajkán játszotta, ahol a házigazdákat magabiztosan, 6-1 arányban győzte le.
2024. Július 21. 08:25, vasárnap | Belföld
Levelet kaptak a friss diplomások a miniszterelnöktől
Az érettségiző diákok után most a diplomások kaptak miniszterelnöki köszöntőt - írta a Magyar Nemzet online (MNO) szombaton.