Hírek
2013. Január 29. 05:00, kedd |
Bulvár
Forrás: MTI
Háromszáz kilométerről hazatalált egy macska
Akár postagalambnak is beválna az az amerikai macska, amely hazatalált 320 kilométeres távolságból - vagy legalábbis csaknem haza.
Az állatot floridai gazdái egy kiránduláson veszítették el két hónappal ezelőtt. Holly azonban visszatalált lakhelyükre, West Palm Beach-be, jóllehet, még csak nem is tartozik a gyakran kódorgó macskák közé, egész életében alig mászkált el otthonról. Hogy miként sikerült meglelnie a hazautat, rejtély, az viszont tény, hogy igencsak fáradságosan, a The Daily Telegraph című brit lap szerint 9 életéből jó párat felhasználhatott. A macska ereje vége felé járt, már állni, sőt, nyávogni sem igen tudott, amikor betévedt egy családi ház kertjébe. A házigazdák felkarolták, majd pedig állatorvoshoz vitték, ahol kiderült, hogy van benne azonosító chip, annak révén meg az derült ki, hogy gazdái mindössze pár utcával laknak odébb.
Az állatorvosi vizsgálat szerint a macska nem járművet "stoppolva"" tette meg az utat, hanem kutyagolva, és főként aszfalton, kövezett járdákon. Talpai igencsak bedagadtak, karmai tövig koptak. A felére fogyott a hosszú hazaút alatt, hatról három kilóra, és ennivaló mellett innivalója sem akadt, mivel súlyosan kiszáradva érkezett vissza.
Ezek érdekelhetnek még
2024. Július 19. 08:11, péntek | Bulvár
Idén is megrendezik a kéklámpás járművek találkozóját az Aeroparkban
2024. Július 18. 07:56, csütörtök | Bulvár
Balaton-átúszás - Lezárták a nevezést
Elérte a 12 és félezres létszámlimitet a 42. Lidl Balaton-átúszásra jelentkezők száma, így a szervező Budapest Sportiroda szerda reggel 9-kor lezárta a nevezést.
2024. Július 18. 06:00, csütörtök | Bulvár
Akkorát rúgott a táborozó gyermekbe az edző, hogy a fiú a fejére esett
Óriási felháborodást keltett az a napokban nyilvánosságra került felvétel, amelyen az látszik, hogy a szolnoki kalandparkban egy felnőtt férfi kirúgja a rábízott kisgyerek lábait, aki ennek következtében fejre esik.
2024. Július 17. 08:02, szerda | Bulvár
Több mint negyven magyarországi turista került kórházba ételmérgezési tünetekkel Romániában
Egy 44-tagú magyarországi turistacsoport, egy idegenvezető és két buszsofőr került kórházba Romániában ételmérgezési tünetekkel, miután herkulesfürdői szálláshelyükön ettek - közölte kedden az Adevarul hírportál.