Hírek
2013. Július 28. 09:40, vasárnap | Helyi
Horgászok és fürdőzők verekedtek össze Tatabányán
![Horgászok és fürdőzők verekedtek össze Tatabányán](/external/image_cache/e/5/3/e53d1cc2dd4568c01930c588c55fa900.jpg)
Fürdőzni érkezett a síkvölgyi tavakhoz egy fiatalokból álló társaság 2013. július 27-én késő délután, de a vizet és a napsütést egy percig sem tudta élvezni.
Az ott horgászó 30 éves tatabányai Cs. Csaba és a 31 éves tatabányai M. Kristóf amint meglátták a fiúkat és lányokat, trágár szavakkal illették őket, illetve csúzlival feléjük lövöldöztek. A csúzli mellett egy gázriasztó fegyver is előkerült, mellyel Cs. Csaba több alkalommal a levegőbe lőtt. A sértettek megelégelték a folyamatos zaklatást, a tóból kijőve kérdőre vonták a gyanúsítottakat. A válasz egy-egy pofon volt, melyeket dulakodás követett. Miután a verekedés véget ért, Cs. Csaba és M. Kristóf összepakoltak és indultak volna haza, de ezt a helyszínre hívott rendőrök megakadályozták. Elfogták és előállították a két férfit. Gyanusítotti kihallgatásuk során beismerő vallomást tettek. Ellenük – szabadlábon hagyásuk mellett – felfegyverkezve elkövetett garázdaság bűntett elkövetésének megalapozott gyanúja miatt indított eljárást a Tatabányai Rendőrkapitányság.
Ezek érdekelhetnek még
2024. Július 23. 18:46, kedd | Helyi
Kézilabda-EL
Férfi kézilabda Európa-liga - A címvédő Flensburggal is azonos csoportban a Tatabánya
2024. Június 25. 13:17, kedd | Helyi
ALVÓ SÉRTETTŐL LOPTAK AZ AUTÓPÁLYÁN
A tatabányai rendőrök tetten érték azt a két román férfit, akik egy pihenőben ismeretlen módon kinyitották egy alvó sértett gépkocsiját, és abból pénzt vittek el.
2024. Június 04. 04:00, kedd | Helyi
Átadta rozsdamentes gerendákat gyártó üzemét Tatabányán a Transport-Beton
Egyenes és hullámos gerincű rozsdamentes gerendákat gyártó üzemet adott át a Transport-Beton Kft. Tatabányán.
2024. Május 25. 08:00, szombat | Helyi
Kiütötte az Ajka Kristályt a Perutz
A pápai csapat a szezon utolsó idegenbeli mérkőzését Ajkán játszotta, ahol a házigazdákat magabiztosan, 6-1 arányban győzte le.