Városlista
2024. augusztus 25, vasárnap - Lajos

Hírek

2013. Február 27. 10:20, szerda | Helyi

Húsra éhezett, vitte fagyottan is

Húsra éhezett, vitte fagyottan is

Fagyaszott húst lopott falubelijétől a 33 éves tardosi T. Ferenc, akit 2013. február 26-án 21 óra körüli időben fogtak el és állítottak elő a rendőrök Tardosról.

Az éléskamra ablakán mászott be és pakolta ki a hűtőszekrényt.
Ezúttal is az italt okolta cselekedeteiért a gyanúsított, aki 2013. február 23-án, miután az erdőben összegyűjtött fát otthonában lerakta, újra nekivágott a falunak. Egyenesen a 72 éves sértett házához ment, akiről tudta, hogy egyedül él. Beugrott a kapun, majd bemászott az éléskamra ablakán. Amint meglátta a fagyasztóládát, tudta, hogy a tartalmát elviszi. Felpakolta a fagyasztott húst, majd távozott. Ekkor kezdődött a „képszakadás”. A gyanúsított kihallgatása során nem tudta felidézni, hogyan jutott haza, az ellopott élelmiszerről pedig csak gyanította, hogy menet közben elhagyta azokat.
A férfi ellen – szabadlábon hagyása mellett – szabályértési értékre elkövetett betöréses lopás elkövetésének megalapozott gyanúja miatt indított eljárást a Tatai Rendőrkapitányság Bűnügyi Osztálya.

Képünk illusztráció!

Ezek érdekelhetnek még

2024. Augusztus 18. 00:00, vasárnap | Helyi

Győzelem Bosznia-Hercegovinában, rajt Montenegróban

Győzelem Bosznia-Hercegovinában, rajt Montenegróban - ez az utóbbi napok mérlege Szász László esetében, aki a hétvégén Pljevljaban versenyez.

2024. Augusztus 16. 10:10, péntek | Helyi

PARFÜMÖKET LOPTAK

A tatabányai rendőrök a lakosság segítségét kérik a bűncselekmény feltételezett elkövetőinek azonosításában.

2024. Július 30. 00:00, kedd | Helyi

Megújult Csatka bekötőútja

Átadták hétfőn a Komárom-Esztergom vármegyei búcsújáró hely, Csatka bekötő útját, a 3,3 kilométeres szakaszt 300 millió forint ráfordításával a Magyar Közút Nonprofit Zrt. újította fel.

2024. Július 23. 18:46, kedd | Helyi

Kézilabda-EL

Férfi kézilabda Európa-liga - A címvédő Flensburggal is azonos csoportban a Tatabánya