Hírek
2012. Május 24. 15:29, csütörtök | Helyi
Indul az oroszlányi megaprojekt
![Indul az oroszlányi megaprojekt](/external/image_cache/8/a/e/8ae484b75d3e96cfb0c6b59b751be436.jpg)
Kétszázmillió forint vissza nem térítendő támogatás
Kétszázmillió forint vissza nem térítendő támogatást nyert el Oroszlány városa a KDOP-3.1.1/B-11-2012-0005 számú, „Az oroszlányi óváros fejlesztésének I. üteme” című pályázatára. Az Új Széchenyi Terv és az Európai Regionális Alap keretéből elnyert, 85 %-os támogatottságú fejlesztés során megkezdődik a volt Arany János iskola épületének és környezetének felújítása, az új járási és városi szolgáltató- és hivatali központ kiépítése. A XXI. századi technikával, és ennek következtében igen gazdaságosan működtetendő épületben új könyvtár, posta, munkaügyi központ és üzletek is lesznek.
– Különösen nagy öröm számunkra ennek a jelentős támogatásnak az elnyerése – jelentette ki Takács Károly polgármester. – Kollégáimmal rengeteg munkát fektettünk az előkészítésbe, és sok kételkedő hangot kellett elcsendesítenünk. Én mindvégig szilárdan hittem a projekt elindulásában, és mindent meg is tettem érte. Hivatali ciklusom feléhez közeledve nagy megerősítés számomra, hogy a külső, kormányzati források is elismerésre és támogatásra méltónak tartják városvezetési munkánkat.
Ezek érdekelhetnek még
2024. Június 25. 13:17, kedd | Helyi
ALVÓ SÉRTETTŐL LOPTAK AZ AUTÓPÁLYÁN
A tatabányai rendőrök tetten érték azt a két román férfit, akik egy pihenőben ismeretlen módon kinyitották egy alvó sértett gépkocsiját, és abból pénzt vittek el.
2024. Június 04. 04:00, kedd | Helyi
Átadta rozsdamentes gerendákat gyártó üzemét Tatabányán a Transport-Beton
Egyenes és hullámos gerincű rozsdamentes gerendákat gyártó üzemet adott át a Transport-Beton Kft. Tatabányán.
2024. Május 25. 08:00, szombat | Helyi
Kiütötte az Ajka Kristályt a Perutz
A pápai csapat a szezon utolsó idegenbeli mérkőzését Ajkán játszotta, ahol a házigazdákat magabiztosan, 6-1 arányban győzte le.