Hírek
2013. Március 04. 08:39, hétfő | Helyi
Ismét betörtek a régi ÁNTSZ épületébe
![Ismét betörtek a régi ÁNTSZ épületébe](/external/image_cache/6/9/e/69e7b0a72a8019f9e1e6d38e1336ad6f.jpg)
A régi ÁNTSZ épületébe ment be a három férfi 2013. március 2-án, ahonnan golyóscsapot, tolózárat és hőelosztót szereltek le.
Nagyobb értékre elkövetett lopás bűntett elkövetésének megalapozott gyanúja miatt folytat eljárást a Tatabányai Rendőrkapitányság Bűnügyi Osztálya a 39 éves R. Henrik, a 33 éves M. János, valamint a 44 éves B. László ellen. A három férfit a tatabányai rendőrök érték tetten, miközben lopott holmikat pakoltak be az autójukba.
A régi ÁNTSZ épületébe ment be a három férfi 2013. március 2-án, ahonnan golyóscsapot, tolózárat és hőelosztót szereltek le. Zsákmányukat éppen az épület előtt álló gépkocsijukba pakolták be, és távozni készültek a helyszínről, amikor a rendőrök tetten érték őket. A három férfit a helyszínen elfogták, és előállították őket a Tatabányai Rendőrkapitányságra, ahol gyanusítotti kihallgatásuk során beismerték a terhükre rótt bűncselekmény elkövetését.
A Tatabányai Rendőrkapitányság Bűnügyi Osztálya ellenük – szabadlábon hagyásuk mellett – nagyobb értékre elkövetett lopás bűntett elkövetésének megalapozott gyanúja miatt indított eljárást.
Ezek érdekelhetnek még
2024. Június 25. 13:17, kedd | Helyi
ALVÓ SÉRTETTŐL LOPTAK AZ AUTÓPÁLYÁN
A tatabányai rendőrök tetten érték azt a két román férfit, akik egy pihenőben ismeretlen módon kinyitották egy alvó sértett gépkocsiját, és abból pénzt vittek el.
2024. Június 04. 04:00, kedd | Helyi
Átadta rozsdamentes gerendákat gyártó üzemét Tatabányán a Transport-Beton
Egyenes és hullámos gerincű rozsdamentes gerendákat gyártó üzemet adott át a Transport-Beton Kft. Tatabányán.
2024. Május 25. 08:00, szombat | Helyi
Kiütötte az Ajka Kristályt a Perutz
A pápai csapat a szezon utolsó idegenbeli mérkőzését Ajkán játszotta, ahol a házigazdákat magabiztosan, 6-1 arányban győzte le.
2024. Július 22. 08:00, hétfő | Belföld
A héten kissé mérséklődik a hőség
A jövő héten kissé mérséklődik a hőség, kedden-szerdán felhősebb, a hét végére naposabb idő várható - derül ki a HungaroMet Zrt. országos, középtávú előrejelzéséből, amelyet vasárnap juttattak el az MTI-hez.