Hírek
2013. Június 15. 12:00, szombat | Helyi
Ismét „Közlekedik a család”
![Ismét „Közlekedik a család”](/external/image_cache/e/8/f/e8fedefed48f62ed3e8311dda2d5f016.jpg)
Közlekedési vetélkedőt hirdet a Komárom-Esztergom Megyei Rendőr-főkapitányság.
A Komárom-Esztergom Megyei Balesetmegelőzési Bizottság 2013. július 6-án 9 és 15 óra között Tatabányán a TESCO Áruház parkolójában közlekedésbiztonsági nyílt napot tart, melyre családok jelentkezését várja. A jelentkezés feltétele, hogy az egyik szülő rendelkezzen érvényes „B” kategóriás vezetői engedéllyel és legalább két 6-18 év közötti gyermeket neveljenek.
A család tagjai két KRESZ tesztlapot töltenek ki (külön tesztlapot tölt együtt a két szülő és külön tesztlapot a két gyermek), majd a szülők egyik - „B” kategóriás érvényes vezetői engedéllyel rendelkező, szabadon választott - a vezetéstechnikai pályán teljesíti a feladatokat, míg párja elsősegélynyújtó alapismereteiről ad számot. Közben gyermekeik ügyességi pályán kerékpároznak.
A rendezvény résztvevői ajándékot kapnak, a legsikeresebben szerepelő család pedig képviseli megyénket a verseny országos döntőjén szeptember végén a zsámbéki Driving Camp Hungary közlekedésbiztonsági és vezetéstechnikai központban.
A vetélkedő célja, hogy a közlekedők széles rétegeinek – gyalogos, kerékpáros, gépjárművezető, utas – figyelmét egy időben irányítsa rá a rendőrség a biztonságos, balesetmentes közlekedésre, valamint a szülői példamutató magatartás fontosságára és a család közösségnevelő erejére való figyelemfelhívás.
A Magyar Autóklub is kitelepül a rendezvény helyszínére egy mobil baleset-megelőzési kamionnal és a kilátogató gyerekek részére kerékpáros vetélkedőt, a gépjárművezetők részére elméleti, a mobil vezetéstechnikai pálya felhasználásával gyakorlati képzést szervez. A nyílt nap programjain bárki, ingyenesen részt vehet.
Képünk illusztráció!
Ezek érdekelhetnek még
2024. Július 23. 18:46, kedd | Helyi
Kézilabda-EL
Férfi kézilabda Európa-liga - A címvédő Flensburggal is azonos csoportban a Tatabánya
2024. Június 25. 13:17, kedd | Helyi
ALVÓ SÉRTETTŐL LOPTAK AZ AUTÓPÁLYÁN
A tatabányai rendőrök tetten érték azt a két román férfit, akik egy pihenőben ismeretlen módon kinyitották egy alvó sértett gépkocsiját, és abból pénzt vittek el.
2024. Június 04. 04:00, kedd | Helyi
Átadta rozsdamentes gerendákat gyártó üzemét Tatabányán a Transport-Beton
Egyenes és hullámos gerincű rozsdamentes gerendákat gyártó üzemet adott át a Transport-Beton Kft. Tatabányán.
2024. Május 25. 08:00, szombat | Helyi
Kiütötte az Ajka Kristályt a Perutz
A pápai csapat a szezon utolsó idegenbeli mérkőzését Ajkán játszotta, ahol a házigazdákat magabiztosan, 6-1 arányban győzte le.