Hírek
2013. Április 29. 09:22, hétfő | Helyi
Kicsi csini tinik
![Kicsi csini tinik](/external/image_cache/5/f/a/5fa3a62d9298a3e1c73f471565085913.jpg)
A Hébé tánccsoport, 2006 óta művészeti iskola kiállítással és gálaműsorral ünnepelte megalakulásának 25. évfordulóját, április utolsó szombatján a Kölcsey Művelődési Központ színháztermében.
A Hébé alapítója, művészeti vezetője és spiritus rectora, a Nemzetközi Mazsorett Szövetség elnöke Geisztné Gogolák Éva. Irányításával a kezdetben még újdonságnak számító mazsorett mellett az iskola tánccsoportjai a modern show-, és latin táncformációk műfajában is sorra aratják a nemzetközi sikereket.
A nemzetközi aranyérmek mellett legalább olyan fontos, hogy az ügyetlenebb, vagy duci gyerekből is jó mozgású, magabiztos felnőttet farag az iskola – emelte ki Takács Károly polgármester köszöntőjében. A gálaműsor példával illusztrálta a polgármester szavait. A legnagyobb tapsok egyikét aratta a „Holiday in Rio” táncszám, amelyet a 90-es évek növendékeinek egy csoportja, ma már többszörös „kicsi csini tinik”, többgyerekes édesanyák mutattak be. A közönség lelkes tapssal jutalmazta a produkciókat, melyek közül a tudósító személyes ízlése a három pierrot táncát és a japán koreográfiát emeli ki.
A műsorban – a mazsorett kezdetekre emlékezve – koncertszámokat játszott a Bányász Zenekar, Sági Richárd vezényletével. A Hébé történetét és az egyes produkciókat Takács Tímea, a Gárdonyi Géza Könyvtár igazgatója mutatta be a nézőknek. A tánccsoport és az iskola történetét, ezen belül a grafikai tanszak munkáit és sikereit is bemutató kiállítást Hartmann József, a Hébének otthont adó Hunyadi Mátyás Általános Iskola igazgatója nyitotta meg. A gáláról készült videó letöltető a város honlapjáról: www.oroszlany.hu.
Ezek érdekelhetnek még
2024. Július 23. 18:46, kedd | Helyi
Kézilabda-EL
Férfi kézilabda Európa-liga - A címvédő Flensburggal is azonos csoportban a Tatabánya
2024. Június 25. 13:17, kedd | Helyi
ALVÓ SÉRTETTŐL LOPTAK AZ AUTÓPÁLYÁN
A tatabányai rendőrök tetten érték azt a két román férfit, akik egy pihenőben ismeretlen módon kinyitották egy alvó sértett gépkocsiját, és abból pénzt vittek el.
2024. Június 04. 04:00, kedd | Helyi
Átadta rozsdamentes gerendákat gyártó üzemét Tatabányán a Transport-Beton
Egyenes és hullámos gerincű rozsdamentes gerendákat gyártó üzemet adott át a Transport-Beton Kft. Tatabányán.
2024. Május 25. 08:00, szombat | Helyi
Kiütötte az Ajka Kristályt a Perutz
A pápai csapat a szezon utolsó idegenbeli mérkőzését Ajkán játszotta, ahol a házigazdákat magabiztosan, 6-1 arányban győzte le.