Hírek
2014. Július 10. 09:08, csütörtök | Helyi
Kipakolták a házat
![Kipakolták a házat](/external/image_cache/d/c/7/dc7f8501214513a58cb2a8d92286587a.jpg)
Falubelijüktől és a szomszédos településről is lopott a két gyanúsított.
Egy dunaalmási családi házba tört be J. Bence és I. Szilárd 2014. április 26-án. Kihasználták, hogy a házat akkor nem használták a tulajdonosok. Mindent elvittek, ami mozdítható és számukra hasznos volt. Felnit, kerekeket, villanymotoros szivattyút, videó-lejátszót, spot lámpákat, vaskályhát, mosógépet és egyéb értékeket. A két gyanúsítottat 2014. július 9-én fogták el és állították elő a rendőrök. Gyanúsítotti kihallgatásán a 19 éves J. Bence elismerte a bűncselekmény elkövetését és felsorolt még továbbiakat. A fiatal férfi elmondta, hogy a családi házból elhozott értékek nagy részét megtartották. A spot lámpákat saját házukba építették be, az udvarról eltulajdonított akkumulátort pedig előbb I. Szilárd tehergépkocsijába szerelték be, de mivel azzal sem működött a jármű, így továbbértékesítették. A gyanúsított bevallotta továbbá, hogy társával 2014. telén engedély nélkül vágtak ki akácfákat a neszmélyi szeméttelep mellől, múlt hónapban pedig egy neszmélyi férfit traktorából szívtak le öt liter gázolajat. A 19 és 32 éves férfi ellen – szabadlábon hagyásuk mellett – lopás bűntett és lopás vétség elkövetésének megalapozott gyanúja miatt indított eljárást a Tatai Rendőrkapitányság Bűnügyi Osztálya.
Képünk illusztráció!
Ezek érdekelhetnek még
2024. Július 23. 18:46, kedd | Helyi
Kézilabda-EL
Férfi kézilabda Európa-liga - A címvédő Flensburggal is azonos csoportban a Tatabánya
2024. Június 25. 13:17, kedd | Helyi
ALVÓ SÉRTETTŐL LOPTAK AZ AUTÓPÁLYÁN
A tatabányai rendőrök tetten érték azt a két román férfit, akik egy pihenőben ismeretlen módon kinyitották egy alvó sértett gépkocsiját, és abból pénzt vittek el.
2024. Június 04. 04:00, kedd | Helyi
Átadta rozsdamentes gerendákat gyártó üzemét Tatabányán a Transport-Beton
Egyenes és hullámos gerincű rozsdamentes gerendákat gyártó üzemet adott át a Transport-Beton Kft. Tatabányán.
2024. Május 25. 08:00, szombat | Helyi
Kiütötte az Ajka Kristályt a Perutz
A pápai csapat a szezon utolsó idegenbeli mérkőzését Ajkán játszotta, ahol a házigazdákat magabiztosan, 6-1 arányban győzte le.