Hírek
2013. Augusztus 28. 08:59, szerda | Helyi
Korszerűbb hőközpontok
![Korszerűbb hőközpontok](/external/image_cache/9/2/2/922f24bd8f37448c65657eb8bcc50688.jpg)
A Komtávhő Zrt. befejezte 42 hőközpont korszerűsítését.
Harminc hőközpontban az elöregedett szivattyúkat korszerű, változtatható fordulatszámú berendezésekre cserélték, 12 hőközpontban pedig a szivattyúkat frekvenciaváltóval látták el a gazdaságosabb üzemelés érdekében.A beruházás egy uniós támogatással megvalósult, közel 100 millió forintos költségű projekt része, melyben vezetékszigetelés is szerepelt. A beruházáshoz a társaság 49,4 millió forint vissza nem térítendő támogatást nyert el. A támogatás összegének 85 százaléka, vagyis 42 millió forint az Európai Unió Kohéziós Alapjából, 15 százaléka, vagyis 7,5 millió forint Magyarország központi költségvetéséből származott. A közel 30 éves, hőközponti fűtési keringető szivattyúkat már nem lehetett korszerűsíteni. A gazdaságosabb üzemelés érdekében ki kell cserélni őket korszerű, változtatható fordulatszámú szivattyúkra. A beszerelt szivattyúk „A” energiaosztályba soroltak. A szabályozatlan keringetőszivattyúkhoz képest jóval kevesebb áramot fogyasztanak. Néhány újabb hőközpontban a szivattyúk már modernebb kivitelűek. Ezek fejlesztése csere nélkül is megoldható volt, frekvenciaszabályzóval kellett őket ellátni a gazdaságosabb üzemelés érdekében. Az új berendezéseket főként azoknak a házaknak az ellátására használták fel, ahol a lakók részt vettek a fűtéskorszerűsítési programban. Itt a lakók radiátoronként tudják szabályozni a fűtőtestekbe jutó víz mennyiségét, a hőközponti korszerűsítéssel pedig mindig csak akkora teljesítménnyel járhatnak a szivattyúk, mint amekkora az adott ház fűtési igénye. Ez az érintett házakban komfortosabb fűtést, a hőközpontokban pedig akár 20 százalék villamosenergia-megtakarítást eredményez.
Ezek érdekelhetnek még
2024. Július 23. 18:46, kedd | Helyi
Kézilabda-EL
Férfi kézilabda Európa-liga - A címvédő Flensburggal is azonos csoportban a Tatabánya
2024. Június 25. 13:17, kedd | Helyi
ALVÓ SÉRTETTŐL LOPTAK AZ AUTÓPÁLYÁN
A tatabányai rendőrök tetten érték azt a két román férfit, akik egy pihenőben ismeretlen módon kinyitották egy alvó sértett gépkocsiját, és abból pénzt vittek el.
2024. Június 04. 04:00, kedd | Helyi
Átadta rozsdamentes gerendákat gyártó üzemét Tatabányán a Transport-Beton
Egyenes és hullámos gerincű rozsdamentes gerendákat gyártó üzemet adott át a Transport-Beton Kft. Tatabányán.
2024. Május 25. 08:00, szombat | Helyi
Kiütötte az Ajka Kristályt a Perutz
A pápai csapat a szezon utolsó idegenbeli mérkőzését Ajkán játszotta, ahol a házigazdákat magabiztosan, 6-1 arányban győzte le.