Tisztelt Szerkesztőség!

Az Önök segítségével szeretném megköszönni, annak a „nemes hazánkfiának”, aki megajándékozott 44 éves koromra egy új érzéssel. A Sárberki lakótelepen élek régóta, szeretek itt lakni. Lassan veterán korba hajló, ütött-kopott kisautómmal soha, semmi baj nem történt. Egészen ma reggelig. A szokásos mókuskerék, reggel indulás a munkába, parkoló. Nyitom a kocsit és benézve az ablakon látom, hogy széthajigálva mindenféle személyes és munkahelyi papír, fényképek. Végigvillant az agyamon, hogy nem egészen így szálltunk ki tegnap este a gyerekkel a kocsiból.... amikor beugrik, itt valaki járt utánam.
Nem a hiányzó aprópénz, nem a szétdúlt kocsibelső (az ülést is hátradöntötte, hogy jobban elférjen édes szívem) rántotta össze a gyomromat, hanem a tudat, hogy valaki belenyomakodott az én tudtom és engedélyem nélkül abba a „kisvalamibe”, ami az enyém és ez ellen nem tehettem, nem tehetek semmit.
Gondoskodása jelenként otthagyott citromos sört, csak nyáron szoktam inni.....
Remélem jól érezted magad és jókat kuncogtál rajta, milyen pofát fog vágni a marha, ha reggel jön és kinyitja a kocsiját, ugyanis jó gazdihoz illőn visszazárta az ajtót vagy ajtókat. (Ezt a kocsitípust felemelt kilinccsel, kulcs nélkül is lehet zárni.) Köszönöm!
Kedves Sárberki autótulajdonosok, figyeljetek a kocsikra, mert a történet félméterre egy ablaktól, lámpa alatt történt.