Hírek
2013. Február 22. 20:00, péntek |
Helyi sport
Forrás: www.tatabanya.hu
Közösen a Gerecse 50-ért
![Közösen a Gerecse 50-ért](/external/image_cache/0/0/2/002d28307fb58d464fa10947374e38c7.jpg)
Schmidt Csaba polgármester és Horváthy Lóránt, a Komárom-Esztergom Megyei Sportszövetségek Szövetségének elnöke, Tata város alpolgármestere együttműködési megállapodást írtak alá.
A megállapodás három évre szól a Gerecse 50 Decathlon teljesítménytúra szervezéséről. Tatabánya polgármestere az aláírás előtt tartott tájékoztatón elmondta: ezzel a megállapodással egy újabb térségi összefogás valósul meg, amelynek köszönhetően a következő három évben a Gerecse 50 teljesítménytúrát a korábban a képviselő testület által is megszavazott határozat alapján, évente 500 ezer forinttal támogatja a város. Kétségtelen, hogy a Gerecse 50 a térség legnagyobb sportrendezvénye és ezzel a megállapodással, amely a kiszámíthatóság jegyében három évre szól, biztosítani kívánjuk, hogy az eddigieknél is színvonalasabb és tartalmasabb programban legyen része a túrázni, kirándulni vágyóknak – tudtuk meg Schmidt Csabától, aki jó maga is többször részt vett már a teljesítménytúrán.
Horváthy Lóránt, a KEMSZÖSZ elnöke megelégedéssel számolt be az újabb megállapodásról, utalva a hamarosan megvalósuló Által-ér Kerékpárútban is érintett, három település - Tatabánya, Vértesszőlős és Tata – összefogására. Az elnöktől azt is megtudtuk: a térségi együttműködés jegyében, segítő rendezvényekkel és más programokkal kívánják kiegészíteni a teljesítménytúrát, ezzel is ösztönözve az indulókat, hogy hosszabb ideig maradjanak a régióban, ne csak a teljesítménytúra napján.
A szerződéskötéskor jelen volt Horváth Zoltán is, a Természetbarát Szövetség elnöke is, akitől megtudtuk: az elmúlt 31 évben, 51 ezer turista indult a megmérettetésen, amelyet száz önkéntes odaadó munkájával biztosítottak.
A megállapodás aláírása előtt Schmidt Csaba polgármester felhívta a város lakóinak a figyelmet arra, hogy az idei évben is a Jubileum Parkból indul valamint ér véget a teljesítménytúra, és a Tatabánya Kártya kedvezményeket fog biztosítani a nevezési díjban, akárcsak az előző évben.
Ezek érdekelhetnek még
2024. Július 10. 00:00, szerda | Helyi sport
Kézilabda Európa-liga - A Tatabánya főtáblás, négy további magyar csapat a selejtezőben
A Tatabánya a főtáblán, a négy további magyar együttes pedig a selejtezőben kezdi meg szereplését a kézilabda Európa-ligában.
2024. Július 22. 08:00, hétfő | Belföld
A héten kissé mérséklődik a hőség
A jövő héten kissé mérséklődik a hőség, kedden-szerdán felhősebb, a hét végére naposabb idő várható - derül ki a HungaroMet Zrt. országos, középtávú előrejelzéséből, amelyet vasárnap juttattak el az MTI-hez.
2024. Július 22. 07:58, hétfő | Sport
Piastri karrierje első sikerét aratta a Hungaroringen
2024. Július 22. 07:57, hétfő | Sport
Balaton-átúszás - Több mint 11 ezren indultak
Több mint 11 ezren vettek részt a szombatról vasárnapra halasztott 42. Lidl Balaton-átúszáson, melyen a férfiaknál holtverseny született, míg a nőknél Juhász Janka győzött.