Hírek
2013. Január 18. 09:48, péntek | Helyi
Kukát lopott, hogy kövekkel pakolja teli!
Képtelen történetnek hitték a rendőrök tavaly októberben azt az állampolgári bejelentést, mely a kukába köveket pakoló férfiról érkezett, de a helyszínre érkezvén maguk is meggyőződhettek az igazságról.
A Csónakázó-tó mögötti vasúti töltésen ott állt a gyanúsított, mellette pedig a városban kihelyezésre került zöld kukák egyike félig megrakva a vasúti töltés köveivel. A férfi a kézikocsit maga előtt tolva már távozóban volt, mikor a járőrök intézkedés alá vonták.
Az egyenruhások kérdésére válaszolva elmondta, hogy a kézikocsit ismerősétől hozta el, aki árut pakol vele, de időnként kölcsön adja neki is. A szemetes konténert a Szent Borbála térről szállította el, a vasúti töltésről összegyűjtött köveket pedig értékesíteni szerette volna. A rendőrök a férfi lopás elkövetése miatt előállították a Tatabányai Rendőrkapitányságra. A kőlopásért tulajdon elleni szabálysértés elkövetése miatt marasztalta el a bíróság, a kukalopás miatt azonban büntetőeljárás indult ellene, melyet a napokban fejezett be és küldött meg vádemelési javaslattal az ügyészségnek a Tatabányai Rendőrkapitányság Vádelőkészítő Osztálya.
Ezek érdekelhetnek még
2024. Június 25. 13:17, kedd | Helyi
ALVÓ SÉRTETTŐL LOPTAK AZ AUTÓPÁLYÁN
A tatabányai rendőrök tetten érték azt a két román férfit, akik egy pihenőben ismeretlen módon kinyitották egy alvó sértett gépkocsiját, és abból pénzt vittek el.
2024. Június 04. 04:00, kedd | Helyi
Átadta rozsdamentes gerendákat gyártó üzemét Tatabányán a Transport-Beton
Egyenes és hullámos gerincű rozsdamentes gerendákat gyártó üzemet adott át a Transport-Beton Kft. Tatabányán.
2024. Május 25. 08:00, szombat | Helyi
Kiütötte az Ajka Kristályt a Perutz
A pápai csapat a szezon utolsó idegenbeli mérkőzését Ajkán játszotta, ahol a házigazdákat magabiztosan, 6-1 arányban győzte le.
2024. Július 21. 08:25, vasárnap | Belföld
Levelet kaptak a friss diplomások a miniszterelnöktől
Az érettségiző diákok után most a diplomások kaptak miniszterelnöki köszöntőt - írta a Magyar Nemzet online (MNO) szombaton.