Hírek
2013. Október 03. 08:32, csütörtök | Helyi
Látogatóba érkezett, pénztárcával távozott
![Látogatóba érkezett, pénztárcával távozott](/external/image_cache/f/4/c/f4c22b94c4f82a0307e45426c54b5501.jpg)
Sértett és gyanúsított ismerte egymást, így jutott be S. Norbert abba a lakásba, ahonnan 2013. szeptember 27-én egy pénztárcával távozott.
A buksza tulajdonosa nem akarta elhinni, hogy korábbi segítője ilyet tett vele, mivel azonban a pénztárcáját sehol sem találta, másra pedig nem tudott gyanakodni, feljelentést tett a rendőrségen. A Tatabányai Rendőrkapitányság nyomozója és járőre 2013. október 2-án megtalálta a férfit, akit előállítottak. Gyanusítotti kihallgatásán S. Norbert elismerte a bűncselekmény elkövetését. Elmondta, hirtelen jött számára az ötlet, hogy eltulajdonítsa ismerőse pénztárcáját. Miután zsebre tette és elhagyta a lakást, a pénzt kivette a bukszából, a tárcát pedig egy közeli szemetesbe dobta az iratokkal együtt. A forintokat azóta az utolsó fillérig elköltötte. S. Norbert ellen – szabadlábon hagyása mellett – szabálysértési értékre egy vagy több közokirat, magánokirat, készpénz-helyettesítő fizetőeszköz egyidejű elvételével elkövetett lopás vétség elkövetésének megalapozott gyanúja miatt indított eljárást a Tatabányai Rendőrkapitányság és kezdeményezi gyorsított eljárásban történő bíróság elé állítását.
Ezek érdekelhetnek még
2024. Július 23. 18:46, kedd | Helyi
Kézilabda-EL
Férfi kézilabda Európa-liga - A címvédő Flensburggal is azonos csoportban a Tatabánya
2024. Június 25. 13:17, kedd | Helyi
ALVÓ SÉRTETTŐL LOPTAK AZ AUTÓPÁLYÁN
A tatabányai rendőrök tetten érték azt a két román férfit, akik egy pihenőben ismeretlen módon kinyitották egy alvó sértett gépkocsiját, és abból pénzt vittek el.
2024. Június 04. 04:00, kedd | Helyi
Átadta rozsdamentes gerendákat gyártó üzemét Tatabányán a Transport-Beton
Egyenes és hullámos gerincű rozsdamentes gerendákat gyártó üzemet adott át a Transport-Beton Kft. Tatabányán.
2024. Május 25. 08:00, szombat | Helyi
Kiütötte az Ajka Kristályt a Perutz
A pápai csapat a szezon utolsó idegenbeli mérkőzését Ajkán játszotta, ahol a házigazdákat magabiztosan, 6-1 arányban győzte le.