Hírek
2014. November 20. 12:35, csütörtök |
Helyi
Forrás: www.police.hu
Látogatóban a Tatabányai Rendőrkapitányságon
![Látogatóban a Tatabányai Rendőrkapitányságon](/external/image_cache/4/6/4/464beaedc1ad526e68b28fffe5f0f917.jpg)
A tanulók a Tatabányai Rendőrkapitányság megismerésén túl arról is tájékoztatást kaptak, hogyan lehetnek rendőrök.
Helyi középiskolások látogattak el a Tatabányai Rendőrkapitányságra 2014. november 20-án. A fiataloknak a kapitányság vezetése biztosította, hogy közelebbről megismerhessék a rendőrség munkáját.
A tanulók szemügyre vehették a rendőrségi járműveket, megnézhették a Tatabányai Rendőrkapitányság fogdáját is, ahol a főkapitányság Bűnügyi Technikai Osztálya bűnügyi technikusa bemutatta nekik a különböző nyomrögzítési módszereket, az ujj-és tenyérlenyomat vétel technikáját. A program zárásaként a fiatalok ellátogattak a főkapitányság lőterére. A látogatás során Bálint Gabriella r. alezredes, a Tatabányai Rendőrkapitányság hivatalvezetője nemcsak a kapitánysággal, a rendőri munkával ismertette meg a fiatalokat, hanem tájékoztatást adott nekik arról is, hogy milyen feltételekkel jelentkezhetnek rendőrnek, mely szakközépiskolákban várják azon tanulók jelentkezését, akiket érdekel a rendőri pálya.
Ezek érdekelhetnek még
2024. Június 25. 13:17, kedd | Helyi
ALVÓ SÉRTETTŐL LOPTAK AZ AUTÓPÁLYÁN
A tatabányai rendőrök tetten érték azt a két román férfit, akik egy pihenőben ismeretlen módon kinyitották egy alvó sértett gépkocsiját, és abból pénzt vittek el.
2024. Június 04. 04:00, kedd | Helyi
Átadta rozsdamentes gerendákat gyártó üzemét Tatabányán a Transport-Beton
Egyenes és hullámos gerincű rozsdamentes gerendákat gyártó üzemet adott át a Transport-Beton Kft. Tatabányán.
2024. Május 25. 08:00, szombat | Helyi
Kiütötte az Ajka Kristályt a Perutz
A pápai csapat a szezon utolsó idegenbeli mérkőzését Ajkán játszotta, ahol a házigazdákat magabiztosan, 6-1 arányban győzte le.
2024. Július 23. 08:21, kedd | Belföld
Július közepén kilenc nap alatt 22 országos és fővárosi melegrekord dőlt meg
Július közepén kilenc nap alatt 22 országos és fővárosi melegrekord dőlt meg, ebből 13 hajnali melegrekord volt.