Hírek
2013. Január 23. 11:47, szerda | Helyi
Lelkes környei véradók
![Lelkes környei véradók](/external/image_cache/b/a/3/ba3f65a259c2094ad90a6941627b486a.jpg)
A cudar időjárás ellenére 54 önkéntes véradó érkezett kedden a környei Közösségi és Tájházba, a Vöröskereszt által szervezett véradásra, első alkalmasként Cser János is, aki a követendő példát szüleitől látta.
Mint Kissné Ágoston Éva védőnőtől, véradó felelőstől megtudtuk, a nagyigmándi Oláh Kitti kérésére ezúttal irányított véradást tartottak. Kitti párja révén kötődik Környéhez, s pontosan egy esztendeje, tavaly januárban adott először vért a községben, azóta rendszeresen számíthatnak rá.
Ezúttal azonban ő kérte az önkéntesek segítségét. 75 éves nagymamája ugyanis csipőprotézis műtét előtt áll, s ahhoz „gyűjtött” A Rh D pozitív vért. Mivel a leggyakoribb vércsoportról van szó, Kitti örömmel állapíthatta meg 16 óra után pár perccel, hogy mind az öt egységet sikerült összegyűjtenie.
Idén várhatóan még április 29-én, július 2-án és november 7-én lesz véradás Környén. A levett vérből vörösvérsejt-koncentrátum, plazmakészítmények és vérlemezke-koncentrátum készül, így egy egység teljes vér három beteg életén segíthet.
Ezek érdekelhetnek még
2024. Június 25. 13:17, kedd | Helyi
ALVÓ SÉRTETTŐL LOPTAK AZ AUTÓPÁLYÁN
A tatabányai rendőrök tetten érték azt a két román férfit, akik egy pihenőben ismeretlen módon kinyitották egy alvó sértett gépkocsiját, és abból pénzt vittek el.
2024. Június 04. 04:00, kedd | Helyi
Átadta rozsdamentes gerendákat gyártó üzemét Tatabányán a Transport-Beton
Egyenes és hullámos gerincű rozsdamentes gerendákat gyártó üzemet adott át a Transport-Beton Kft. Tatabányán.
2024. Május 25. 08:00, szombat | Helyi
Kiütötte az Ajka Kristályt a Perutz
A pápai csapat a szezon utolsó idegenbeli mérkőzését Ajkán játszotta, ahol a házigazdákat magabiztosan, 6-1 arányban győzte le.
2024. Július 22. 08:00, hétfő | Belföld
A héten kissé mérséklődik a hőség
A jövő héten kissé mérséklődik a hőség, kedden-szerdán felhősebb, a hét végére naposabb idő várható - derül ki a HungaroMet Zrt. országos, középtávú előrejelzéséből, amelyet vasárnap juttattak el az MTI-hez.