Hírek
2013. Június 04. 09:20, kedd | Helyi
Londonból hozták haza a csalót
![Londonból hozták haza a csalót](/external/image_cache/e/3/9/e3922aa214581a436a0aa9a78596aea1.jpg)
Repülővel hozták Magyarországra B. B. 25 éves szerb-szlovák állampolgárságú férfit, aki ellen csalás elkövetésének megalapozott gyanúja miatt folytat eljárást a rendőrség.
Londonban fogták el az ellene kiadott nemzetközi elfogatóparancs alapján.
A Tatabányai Rendőrkapitányság járőrei 2013. június 3-án 23 óra körüli időben vették át a férfit a NEBEK munkatársától a Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtéren. Az egyenruhások ezt követően egyenesen Komárom-Esztergom megyébe hozták, ahol gyanúsítottként hallgatták ki az általa elkövetett bűncselekményekről.
A jelenleg rendelkezésre álló adatok szerint B.B. 2012. március 2. és 2012. április 9. között kilenc sértettől csalt ki pénzt külföldi munkát ígérve nekik. A gyanúsított egy hazai internetes oldalon és helyi újságokban adott fel hirdetést, a munkaközvetítésért járó pénzt banki átutalással kérte. Telefonon és e-mailen tartotta „ügyfeleivel” a kapcsolatot egészen addig, míg a kért összeg meg nem érkezett számlájára. Ezt követően a férfi elérhetetlenné vált a sértettek számára.
Hosszas nyomozás után a tatabányai rendőrök azonosították a csalót, akiről azt is megtudták, hogy Londonban követte el a bűncselekményeket, ezért a Tatabányai Rendőrkapitányság nemzetközi elfogatóparancsot bocsátott ki ellene. Ez alapján fogta el és vette őrizetbe a brit rendőrség, majd 2013. június 3-án Magyarországra szállították.
B.B. ellen – őrizetbe vétele mellett – több rendbeli, üzletszerűen elkövetett csalás bűntett elkövetésének megalapozott gyanúja miatt folytat eljárást a Tatabányai Rendőrkapitányság Vizsgálati Osztálya.
Ezek érdekelhetnek még
2024. Július 23. 18:46, kedd | Helyi
Kézilabda-EL
Férfi kézilabda Európa-liga - A címvédő Flensburggal is azonos csoportban a Tatabánya
2024. Június 25. 13:17, kedd | Helyi
ALVÓ SÉRTETTŐL LOPTAK AZ AUTÓPÁLYÁN
A tatabányai rendőrök tetten érték azt a két román férfit, akik egy pihenőben ismeretlen módon kinyitották egy alvó sértett gépkocsiját, és abból pénzt vittek el.
2024. Június 04. 04:00, kedd | Helyi
Átadta rozsdamentes gerendákat gyártó üzemét Tatabányán a Transport-Beton
Egyenes és hullámos gerincű rozsdamentes gerendákat gyártó üzemet adott át a Transport-Beton Kft. Tatabányán.
2024. Május 25. 08:00, szombat | Helyi
Kiütötte az Ajka Kristályt a Perutz
A pápai csapat a szezon utolsó idegenbeli mérkőzését Ajkán játszotta, ahol a házigazdákat magabiztosan, 6-1 arányban győzte le.