Hírek
2013. Augusztus 12. 10:19, hétfő |
Helyi
Forrás: www.tatabanya.hu
Magasabb szintű szolgáltatások
![Magasabb szintű szolgáltatások](/external/image_cache/1/5/f/15f7b9f7194c66e98d1d35793b5e1fea.png)
A közelmúltban megalakult a Tatabányai Szolgáltató Zrt., a T- SZOL, amelynek feladata a városi szolgáltatások magas szintű ellátása.
A feladatokról dr. Sztruhár Gyula, a Tatabányai Szolgáltató Zrt. igazgatóságának elnöke elmondta: a 2013-as év lehetőséget adott arra, hogy a Tatabánya város tulajdonában álló szolgáltató cégek egy vállalatcsoportba tömörüljenek. A most létrehozott T-Szol, azaz a Tatabányai Szolgáltató Zrt. egy új kezdeményezés, amely a városi szolgáltatók működését hangolja össze. Idén július elsejétől a T-Szol kibővült szolgáltatási körrel működik. Ezek a szolgáltatások Tatabánya szinte minden lakóját érintik, éppen ezért munkatársaink azon dolgoznak, hogy ebben a szolgáltató társaságban olyan folyamatok alakulhassanak ki, amelyek a város lakóinak igényeihez igazodik és figyelembe veszi elvárásaikat. Az igazgatóság elnöke a továbbiakban ismertette, hogy az előkészítő munka során megvizsgálták más települések jó gyakorlatát és ez alapján kezdték meg az átszervezést. - Ez a fejlesztés elkezdődött, de korántsem ért még véget. Sok munka vár a szolgáltatói cégekre, de mindannyiunkat egy cél vezérel: ez a közös tevékenység, melyet a T-Szol Csoport nyújt, nem más mint lehetőség. a szolgáltatási színvonal emelésére, a költséghatékonyság javítására és új, innovatív szolgáltatási területek kiaknázására - fogalmazott dr. Sztruhár Gyula. Az új cégcsoport egységes irányítási rendszerbe fogja össze a városüzemeltetési és szolgáltatói feladatokat ellátó cégeket. A Tatabányai Szolgáltató Zrt. hatékonyabban láthatja el feladatait, mert kihasználja az együttműködésből származó előnyöket, magasabb színvonalú szolgáltatást nyújthat a város lakói számára. 2014 januárjától a T-Szol egy szervezetbe fogja össze a távhőszolgáltatást, a parkgondozást, az útfelügyeletet, a közterületek takarítását, a közhasznú munka szervezését, az önkormányzati ingatlangazdálkodást és -fejlesztést valamint -karbantartást. Önállóságukat megőrizve a Tatabányai Szolgáltató Zrt. tulajdonába kerülnek az Agora Nonprofit Kft., a Gyémánt Fürdőt működtető Cseri Strand és Élményfürdő Kft., Tatabánya Gazdaságfejlesztő Szervezete, a Távfűtési Rendszert Fejlesztő Nonprofit Kft., és a hulladékkezelést végző vállalkozások.
Ezek érdekelhetnek még
2024. Július 23. 18:46, kedd | Helyi
Kézilabda-EL
Férfi kézilabda Európa-liga - A címvédő Flensburggal is azonos csoportban a Tatabánya
2024. Június 25. 13:17, kedd | Helyi
ALVÓ SÉRTETTŐL LOPTAK AZ AUTÓPÁLYÁN
A tatabányai rendőrök tetten érték azt a két román férfit, akik egy pihenőben ismeretlen módon kinyitották egy alvó sértett gépkocsiját, és abból pénzt vittek el.
2024. Június 04. 04:00, kedd | Helyi
Átadta rozsdamentes gerendákat gyártó üzemét Tatabányán a Transport-Beton
Egyenes és hullámos gerincű rozsdamentes gerendákat gyártó üzemet adott át a Transport-Beton Kft. Tatabányán.
2024. Május 25. 08:00, szombat | Helyi
Kiütötte az Ajka Kristályt a Perutz
A pápai csapat a szezon utolsó idegenbeli mérkőzését Ajkán játszotta, ahol a házigazdákat magabiztosan, 6-1 arányban győzte le.