Hírek
2013. Március 11. 09:13, hétfő | Helyi
Magunkat köszöntjük, mivel egy férfi sincs közöttünk…
![Magunkat köszöntjük, mivel egy férfi sincs közöttünk…](/external/image_cache/c/d/b/cdbdb3bc4d9f3c76c3d617d53ddd4289.jpg)
Már második alkalommal köszöntötték önmagukat a 2011 őszén alakult környei Nő Klub tagjai péntek délután
már tavaly is megállapították: egyáltalán nem bánják, hogy az erősebb nem képviselői nemük okán nem lehetnek a közösség tagjai, s ily módon a Nőnapon is maguk gondoskodnak az ízletes süteményekről, a finom pezsgőről, s egyáltalán nem utolsó sorban a vidám hangulatról.
Köszönet az elmúlt évi rengeteg munkáért, aminek eredményeként karácsonykor két családot és két férfit támogathattunk az összegyűjtött 100 ezer forintból megvásárolt ajándékokkal – kezdte Németh Lajosné, a klub vezetője, aki egyben reményét fejezte ki, hogy idén a szorgoskodásaiknak köszönhetően még nagyobb összegből segíthetik majd a rászorulókat.
A hölgyek pedig láthatóan mindent megtesznek a nemes cél érdekében, hiszen a pénteki ünnepség „kereteként” már ott sorjáztak az asztalokon a szebbnél-szebb, gazdákra váró húsvéti díszek, melyek a művelődési ház március 15-ei átadása után várhatóan a könyvtárban lesznek megtekinthetők és megvásárolhatók. De az átadó ünnepségen az iskola táncos diákjai is viselik majd az asszonyok ügyes kezeik gondoskodó nyomát, hiszen megjavították a mellényeket, s László Márta néptánc pedagógus kérésére már a 16 kikeményített, csipkés keszkendő is elkészült, ezeket a jövő héten adják át.
A húsvéti kézműveskedéseink nagyon színesek, ötletesek, s nagyon bízom benne, hogy az év végére a tavalyinál több pénzt sikerül összegyűjtenünk, s a mai napon azt kívánom, hogy még sokáig legyünk együtt szeretetben, békességben – zárta köszöntőjét Marika, majd Barta Sándorné saját rímjeivel ékesített gondolataival erősítette meg: még ezen a napon sem hiányoznak a férfiak a klub szövetségéből.
Nőnapot ünnepelünk ma,
s mi magunkat köszöntjük,
mivel egy férfi sincs közöttünk,
aminek mi örülünk…
A hosszú tél utáni első tavaszi virágot
nem kapjátok meg tőlem,
mivel tiltva van az erdőben.
De ez minket nem bánt,
mivel a szívünkben van az igazi virág…
Ezek érdekelhetnek még
2024. Június 25. 13:17, kedd | Helyi
ALVÓ SÉRTETTŐL LOPTAK AZ AUTÓPÁLYÁN
A tatabányai rendőrök tetten érték azt a két román férfit, akik egy pihenőben ismeretlen módon kinyitották egy alvó sértett gépkocsiját, és abból pénzt vittek el.
2024. Június 04. 04:00, kedd | Helyi
Átadta rozsdamentes gerendákat gyártó üzemét Tatabányán a Transport-Beton
Egyenes és hullámos gerincű rozsdamentes gerendákat gyártó üzemet adott át a Transport-Beton Kft. Tatabányán.
2024. Május 25. 08:00, szombat | Helyi
Kiütötte az Ajka Kristályt a Perutz
A pápai csapat a szezon utolsó idegenbeli mérkőzését Ajkán játszotta, ahol a házigazdákat magabiztosan, 6-1 arányban győzte le.
2024. Július 22. 08:00, hétfő | Belföld
A héten kissé mérséklődik a hőség
A jövő héten kissé mérséklődik a hőség, kedden-szerdán felhősebb, a hét végére naposabb idő várható - derül ki a HungaroMet Zrt. országos, középtávú előrejelzéséből, amelyet vasárnap juttattak el az MTI-hez.