Hírek
2014. Október 06. 08:45, hétfő | Helyi
Másodszor már nem jött be a trükk
![Másodszor már nem jött be a trükk](/external/image_cache/0/3/b/03bb986c674471d4c49c8206e870a3dd.jpg)
Kitalált történettel akart pénzt szerezni a gyanúsított.
Csalás vétség elkövetésének megalapozott gyanúja miatt folytat eljárást a Tatabányai Rendőrkapitányság Bűnügyi Osztálya O. Csaba ellen. A gyanú szerint az 51 éves orosházi férfi 2014. október 3-án kopogtatott be egy vértessomlói házba. A tulajdonosnak azt mondta, hogy az önkormányzat megbízásából házszám táblákat kell felszerelnie a településen. A pénzt előre kérte, a táblát viszont később küldte volna el postán. A sértett át is adta neki a kért összeget, ezután a férfi továbbállt. Nem sokkal később egy idős asszonytól is megpróbált hasonló módszerrel pénzt szerezni, ezúttal azonban nem járt sikerrel, mert a tatabányai járőrök elfogták őt. O. Csabát gyanúsítotti kihallgatását követően a rendőrség őrizetbe vette kezdeményezi előzetes letartóztatását, egyben vizsgálja, hogy a gyanúsított követett-e el a további bűncselekményeket.
Ezek érdekelhetnek még
2024. Július 23. 18:46, kedd | Helyi
Kézilabda-EL
Férfi kézilabda Európa-liga - A címvédő Flensburggal is azonos csoportban a Tatabánya
2024. Június 25. 13:17, kedd | Helyi
ALVÓ SÉRTETTŐL LOPTAK AZ AUTÓPÁLYÁN
A tatabányai rendőrök tetten érték azt a két román férfit, akik egy pihenőben ismeretlen módon kinyitották egy alvó sértett gépkocsiját, és abból pénzt vittek el.
2024. Június 04. 04:00, kedd | Helyi
Átadta rozsdamentes gerendákat gyártó üzemét Tatabányán a Transport-Beton
Egyenes és hullámos gerincű rozsdamentes gerendákat gyártó üzemet adott át a Transport-Beton Kft. Tatabányán.
2024. Május 25. 08:00, szombat | Helyi
Kiütötte az Ajka Kristályt a Perutz
A pápai csapat a szezon utolsó idegenbeli mérkőzését Ajkán játszotta, ahol a házigazdákat magabiztosan, 6-1 arányban győzte le.