Hírek
2014. Szeptember 15. 09:23, hétfő | Helyi
Meghosszabbították a jelentkezést
![Meghosszabbították a jelentkezést](/external/image_cache/5/2/0/520d50dfce92e89449faeedbf5480704.jpg)
Az iskolakezdés miatt idén szeptember 20-ig meghosszabbították az
ingyenes, méhnyak- rák elleni védőoltásra való jelentkezést városunkban
– tudtuk meg Bereznai Csabától
Az alpolgármester elmondta: jövőre már az állam teljes mértékben finanszírozza a HPV-védőoltásokat, mivel az bekerült az országos, állami oltások közé. Városunkban öt évvel ezelőtt kezdtük el ezt a programot, azóta közel kilencszáz kislánynak tudtunk segíteni ezzel az oltással, amely teljesen ingyenes volt, a költségeket teljes egészében az önkormányzat viselte – hangsúlyozta Bereznai Csaba, aki kiemelte: „nagyon fontos ügyről van szó, hiszen évente félezer édesanyát, hölgyet veszítünk el országos szinten méhnyakrák miatt, amely betegség szűréssel, védőoltással kezelhető, megelőzhető.” Az alpolgármester hozzátette: - Az idén is várjuk a szülők jelentkezését, egy nyilatkozatot kell mindösszesen kitölteniük, hogy szeretnének ebben a programban részt venni a kislányukkal. A forrás megvan hozzá, a szakemberek be tudják adni az oltásokat. Mint minden évben a városi iskolák is segítenek eljuttatni a szülőhöz a tájékoztatót.
A jelentkezési nyilatkozatot mindkét szülő aláírásával a Polgármesteri Hivatal harmadik emeleti 322-es szobájában, Lajtosné Kuzma Györgyi egészségügyi referensnél, vagy a portán lehet leadni. Az első oltást várhatóan szeptemberben, a másodikat pedig hat hónap elteltével kapják meg a gyerekek, mindkettőt a Béla Király körtéri központi ügyeleten.
Ezek érdekelhetnek még
2024. Június 25. 13:17, kedd | Helyi
ALVÓ SÉRTETTŐL LOPTAK AZ AUTÓPÁLYÁN
A tatabányai rendőrök tetten érték azt a két román férfit, akik egy pihenőben ismeretlen módon kinyitották egy alvó sértett gépkocsiját, és abból pénzt vittek el.
2024. Június 04. 04:00, kedd | Helyi
Átadta rozsdamentes gerendákat gyártó üzemét Tatabányán a Transport-Beton
Egyenes és hullámos gerincű rozsdamentes gerendákat gyártó üzemet adott át a Transport-Beton Kft. Tatabányán.
2024. Május 25. 08:00, szombat | Helyi
Kiütötte az Ajka Kristályt a Perutz
A pápai csapat a szezon utolsó idegenbeli mérkőzését Ajkán játszotta, ahol a házigazdákat magabiztosan, 6-1 arányban győzte le.
2024. Július 22. 08:00, hétfő | Belföld
A héten kissé mérséklődik a hőség
A jövő héten kissé mérséklődik a hőség, kedden-szerdán felhősebb, a hét végére naposabb idő várható - derül ki a HungaroMet Zrt. országos, középtávú előrejelzéséből, amelyet vasárnap juttattak el az MTI-hez.