Hírek
2014. Január 29. 13:39, szerda |
Bulvár
Forrás: ujasz.hu
Megkegyelmezett az MTVA, Saunders maradhat A Dalban
![Megkegyelmezett az MTVA, Saunders maradhat A Dalban](/external/image_cache/d/3/1/d31ab2c10339345ec208662ad050ccfa.jpg)
Kis híján kizárták az Eurovíziós elődöntőből.
Döntött Saunders ügyében az MTVA. Mint arról az Új Ász beszámolt, könnyen előfordulhatott volna, hogy Kállay-Saunders Andrást kizárják A Dalból, mert büntetőeljárás folyik ellene. Az énekes azonban megúszta.
– Az MTV úgy döntött, különböző méltányossági és emberi okok alapján, hogy Kállay-Saunders András továbbra is versenyben maradhat – kezdte lapunk kérdésére Lencsó Rita, kommunikációs igazgató.
– Megvizsgáltuk az ügyet, beszéltünk Andrással, a menedzsmentjével és az ügyvédjétől is van egy jogi állásfoglalásunk, valamint a mi jogászaink is megnézték kvázi ezeket a körülményeket. Az egész ügy még nagyon tisztázatlan, egy kezdeti nyomozati szakasznál tart. A lényeg az: itt nem arról van szó, hogy őt tetten érték, vagy megverte a feleségét, hanem egy szórakozóhelyen kialakult egy konfliktushelyzet két csoport között.
A könnyen beazonosíthatóságának köszönhetően azonnal feljelentést tettek ellene. Az ártatlanság vélelme pedig mindenkit megillet, ezért hoztuk meg azt a döntést, hogy András maradhat a versenyben. Ráadásul csak Magyarországon van ez az egyetlen egy passzus a kiírásban, feltételes módban – magyarázta döntésüket a közmédia kommunikációs vezetője.
Kállay Saunders-András és a menedzsmentje sem kívánt nyilatkozni megkeresésünkre.
Ezek érdekelhetnek még
2024. Július 23. 08:10, kedd | Bulvár
Emberre támadt egy medve az erdélyi Beszterce-Naszód megyében
Emberre támadt egy medve hétfőn este Beszterce-Naszód megyében, a Sajónagyfalu (Mariselu) községhez tartozó Sajószentiván (Santioana) településen, a férfi a lábán és az ágyékán megsérült
2024. Július 19. 08:11, péntek | Bulvár
Idén is megrendezik a kéklámpás járművek találkozóját az Aeroparkban
2024. Július 18. 07:56, csütörtök | Bulvár
Balaton-átúszás - Lezárták a nevezést
Elérte a 12 és félezres létszámlimitet a 42. Lidl Balaton-átúszásra jelentkezők száma, így a szervező Budapest Sportiroda szerda reggel 9-kor lezárta a nevezést.
2024. Július 18. 06:00, csütörtök | Bulvár
Akkorát rúgott a táborozó gyermekbe az edző, hogy a fiú a fejére esett
Óriási felháborodást keltett az a napokban nyilvánosságra került felvétel, amelyen az látszik, hogy a szolnoki kalandparkban egy felnőtt férfi kirúgja a rábízott kisgyerek lábait, aki ennek következtében fejre esik.