Hírek
2013. Március 13. 10:54, szerda | Helyi
Megújul a majki Celli kápolna!
![Megújul a majki Celli kápolna!](/external/image_cache/2/d/4/2d467b662d268593c7ab6095b8fbf19b.jpg)
A majki Celli Szűz Mária kápolna felújítása volt a témája annak a megbeszélésnek, amelyet Kocsis Mihály, a Vértesi Erdő ZRt. vezérigazgatója, Hajtun Eszter, a Forster Gyula Nemzeti Örökséggazdálkodási és Szolgáltatási Központ képviselője, Lázár Mózes, az OSZ ZRt. vezérigazgatója, és Takács Károly polgármester folytatott március 12-én, a helyszínen.
Kocsis Mihály vezérigazgató elmondta: a Vértesi Erdő ZRt. a területén lévő összes műemlék jellegű épületet felújítja. Egyrészt cégük tulajdonosának, a Magyar Fejlesztési Bank üzletpolitikájának kiemelt része az épített környezet védelme.
Másrészt saját indíttatásuk is ez, hiszen „az erdész azt szereti, ha az erdő rendben van” – indokolta döntésüket. Tavaly a kőhányási Szent Teréz kápolnával kezdődött programjuk, amelyet idén a majki celli kápolna külső–belső felújításával kívánnak folytatni. Ennek érdekében május 18-án, Pünkösd előtti szombaton adománygyűjtő, kulturális rendezvényt is szerveznek Majkon, hogy egy évre rá, 2014 Pünkösdjén már a megújult kápolna fogadhassa a híveket és az érdeklődőket – tette hozzá Sárainé Illés Edina, a Vértesi Erdő ZRt. kommunikációs vezetője.
Lázár Mózes felajánlotta: A kápolnához vezető lépcső melletti szivattyúakna a kápolnához illő kerítést kap, hogy az ide érkezőket ne tájidegen kép fogadja. Hajtun Eszter és Takács Károly a gyakorlati munkához szükséges tervezőmunkát, illetve a tulajdoni viszonyok gyors tisztázását ajánlotta fel.
A miseszolgálata miatt később csatlakozó Kutschi András prépost úr örömét fejezte ki, hogy a hosszú ideje áldatlan helyzetben lévő, többször kifosztott és megrongált kápolnát a felek összefogásával ismét méltó állapotba lehet juttatni.
Ezek érdekelhetnek még
2024. Június 25. 13:17, kedd | Helyi
ALVÓ SÉRTETTŐL LOPTAK AZ AUTÓPÁLYÁN
A tatabányai rendőrök tetten érték azt a két román férfit, akik egy pihenőben ismeretlen módon kinyitották egy alvó sértett gépkocsiját, és abból pénzt vittek el.
2024. Június 04. 04:00, kedd | Helyi
Átadta rozsdamentes gerendákat gyártó üzemét Tatabányán a Transport-Beton
Egyenes és hullámos gerincű rozsdamentes gerendákat gyártó üzemet adott át a Transport-Beton Kft. Tatabányán.
2024. Május 25. 08:00, szombat | Helyi
Kiütötte az Ajka Kristályt a Perutz
A pápai csapat a szezon utolsó idegenbeli mérkőzését Ajkán játszotta, ahol a házigazdákat magabiztosan, 6-1 arányban győzte le.
2024. Július 23. 08:21, kedd | Belföld
Július közepén kilenc nap alatt 22 országos és fővárosi melegrekord dőlt meg
Július közepén kilenc nap alatt 22 országos és fővárosi melegrekord dőlt meg, ebből 13 hajnali melegrekord volt.