Hírek
2014. December 15. 09:05, hétfő |
Helyi
Forrás: www.tatabanya.hu
Mézes karácsonyi táncjáték
Idén ezzel a címmel rendezte meg hagyományos karácsonyi gáláját a Népház Show Formációs Táncegyüttes. A közönség igazi ünnepi, mézes csodát láthatott a színpadon mikulással, angyalokkal, ördögökkel.
Az idei gálán nem csak egy újabb, igen sikeres év lezárását ünnepelhették a táncosok, de az Ezüst Turul díjat is, amelyet éppen tíz napja adott át az együttes művészeti vezetőjének, Boros Ilonának Schmidt Csaba polgármester, aki egyben a rendezvény fővédnöke is volt.
A három időpontban bemutatott előadásokra tizenkét új koreográfiával készült az a háromszáz táncos, akik közül a legfiatalabb mindössze négy éves volt.Az első, 11 órai előadást Ablonczy Dánielné, Bánhida önkormányzati képviselője nyitotta meg. A második, 15 órai műsor kezdetén Dr. Kancz Csaba kormánymegbízott mondta el ünnepi beszédét, a program végén Turainé John Katalin alpolgármester köszönte meg a fellépők egész éves munkáját. Este 18 órakor Bencsik János országgyűlési képviselő lépett a színpadra, hogy felhívja rá a nap utolsó művészeit.
Ezek érdekelhetnek még
2024. Június 25. 13:17, kedd | Helyi
ALVÓ SÉRTETTŐL LOPTAK AZ AUTÓPÁLYÁN
A tatabányai rendőrök tetten érték azt a két román férfit, akik egy pihenőben ismeretlen módon kinyitották egy alvó sértett gépkocsiját, és abból pénzt vittek el.
2024. Június 04. 04:00, kedd | Helyi
Átadta rozsdamentes gerendákat gyártó üzemét Tatabányán a Transport-Beton
Egyenes és hullámos gerincű rozsdamentes gerendákat gyártó üzemet adott át a Transport-Beton Kft. Tatabányán.
2024. Május 25. 08:00, szombat | Helyi
Kiütötte az Ajka Kristályt a Perutz
A pápai csapat a szezon utolsó idegenbeli mérkőzését Ajkán játszotta, ahol a házigazdákat magabiztosan, 6-1 arányban győzte le.
2024. Július 22. 08:00, hétfő | Belföld
A héten kissé mérséklődik a hőség
A jövő héten kissé mérséklődik a hőség, kedden-szerdán felhősebb, a hét végére naposabb idő várható - derül ki a HungaroMet Zrt. országos, középtávú előrejelzéséből, amelyet vasárnap juttattak el az MTI-hez.