Hírek
2015. Május 18. 09:31, hétfő |
Helyi
Forrás: www.police.hu
Nem létező alapítványnak gyűjtöttek
![Nem létező alapítványnak gyűjtöttek](/external/image_cache/e/4/6/e46bee34a132cf439999e32468689ebb.jpg)
Az ország több városában is járt a Tatán tetten ért két román állampolgárságú férfi.
Csalás bűntett elkövetésének megalapozott gyanúja miatt folytat eljárást a Tatai Rendőrkapitányság Bűnügyi Osztálya két román állampolgárságú férfi ellen. A 31 és 23 éves gyanúsítottakat egy tatai élelmiszerüzletben fogták el a rendőrök 2015. május 16-án, miután több vásárlótól is pénzt csaltak ki egy nem létező alapítványra hivatkozva. I. D. és C. R. azt állította, hogy a jótékonykodással hallássérülteknek segítenek az adakozók, akik közül hárman, a rendőröknek köszönhetően, a helyszínen visszakapták pénzüket, nyolc sértettet viszont még keres a rendőrség.
A két férfit a rendőrök előállították a Tatai Rendőrkapitányságra, ahol a nyomozók gyanúsítottként hallgatták ki őket. Kiderült, hogy a gyanúsítottak Sopron és Győr érintésével érkeztek Tatára, ahol aznap több üzlet előtt is megálltak. Mindegyiknél találtak olyan vásárlókat, akiktől sikerült kisebb-nagyobb összeget kicsalniuk. Volt, aki csak 100 forintot adott nekik, de olyan is, aki 2. 000-t. A gyanúsítottakat a rendőrség őrizetbe vette.
Képünk illusztráció!
Ezek érdekelhetnek még
2024. Június 25. 13:17, kedd | Helyi
ALVÓ SÉRTETTŐL LOPTAK AZ AUTÓPÁLYÁN
A tatabányai rendőrök tetten érték azt a két román férfit, akik egy pihenőben ismeretlen módon kinyitották egy alvó sértett gépkocsiját, és abból pénzt vittek el.
2024. Június 04. 04:00, kedd | Helyi
Átadta rozsdamentes gerendákat gyártó üzemét Tatabányán a Transport-Beton
Egyenes és hullámos gerincű rozsdamentes gerendákat gyártó üzemet adott át a Transport-Beton Kft. Tatabányán.
2024. Május 25. 08:00, szombat | Helyi
Kiütötte az Ajka Kristályt a Perutz
A pápai csapat a szezon utolsó idegenbeli mérkőzését Ajkán játszotta, ahol a házigazdákat magabiztosan, 6-1 arányban győzte le.
2024. Július 21. 08:25, vasárnap | Belföld
Levelet kaptak a friss diplomások a miniszterelnöktől
Az érettségiző diákok után most a diplomások kaptak miniszterelnöki köszöntőt - írta a Magyar Nemzet online (MNO) szombaton.