Hírek
2013. Január 08. 10:13, kedd | Helyi
Nem volt malacuk a tolvajoknak
![Nem volt malacuk a tolvajoknak](/external/image_cache/4/9/f/49f4418fbdcb2b4c66d9e9348cc1d4f3.jpg)
Lopás elkövetésének megalapozott gyanúja miatt folytat eljárást a Tatai Rendőrkapitányság Bűnügyi Osztálya a 20 és 24 éves naszályi testvérpár ellen, akik 3 sertést tulajdonítottak el egy dióspusztai sertéstelepről.
A tulajdonos 2013. január 7-én reggel fedezte fel, hogy eltűnt három disznója. Elsőként a Tatai Rendőrkapitányság járőrei érkeztek a helyszínre, akik a telepen talált friss vér és egy traktor gumiabroncsainak nyomai alapján az elkövető keresésére indultak. Az egyenruhások a kietlen területen, kilométereken át követték a nyomokat, melyek végül egy grébicspusztai házhoz vezettek. Ennek udvarán nagy mennyiségű vért és egy kést találtak a rendőrök, a garázsban pedig egy traktort frissen mosott gumiabroncsokkal és egy vérrel szennyezett talicskát. A rendőrök biztosak voltak benne, hogy a malacokat a házban élők valamelyike tulajdonította el a sertéstelepről.
Elszámoltatták a házban lakókat, akik közül a 20 és 24 éves testvérpár elismerte a bűncselekmény elkövetését. Elmondták, hogy a sertések közül kettőt eladtak, egy fél disznót elajándékoztak, egy felet viszont megtartottak maguknak. A két férfi ellen - szabadlábon hagyásuk mellett - lopás vétségének megalapozott gyanúja miatt indított eljárást a Tatai Rendőrkapitányság Bűnügyi Osztálya.
Ezek érdekelhetnek még
2024. Június 25. 13:17, kedd | Helyi
ALVÓ SÉRTETTŐL LOPTAK AZ AUTÓPÁLYÁN
A tatabányai rendőrök tetten érték azt a két román férfit, akik egy pihenőben ismeretlen módon kinyitották egy alvó sértett gépkocsiját, és abból pénzt vittek el.
2024. Június 04. 04:00, kedd | Helyi
Átadta rozsdamentes gerendákat gyártó üzemét Tatabányán a Transport-Beton
Egyenes és hullámos gerincű rozsdamentes gerendákat gyártó üzemet adott át a Transport-Beton Kft. Tatabányán.
2024. Május 25. 08:00, szombat | Helyi
Kiütötte az Ajka Kristályt a Perutz
A pápai csapat a szezon utolsó idegenbeli mérkőzését Ajkán játszotta, ahol a házigazdákat magabiztosan, 6-1 arányban győzte le.
2024. Július 21. 08:25, vasárnap | Belföld
Levelet kaptak a friss diplomások a miniszterelnöktől
Az érettségiző diákok után most a diplomások kaptak miniszterelnöki köszöntőt - írta a Magyar Nemzet online (MNO) szombaton.