Hírek
2012. Május 20. 22:58, vasárnap |
Helyi
Forrás:
Nyitott fogdaajtók
![Nyitott fogdaajtók](/external/image_cache/3/9/1/39147a5c8e776b40a1bc087906bb921c.jpg)
Csütörtökön kisdiákok seregét fogadta a Tatabányai Rendőr-Főkapitányság!
Városunkban már a tizennegyedik éve tartják az úgynevezett Nyitott kapuk rendezvénysorozatot, amikor is, az iskolások megismerkedhetnek a rendőrök munkáival, a rendőrség működésével, hogy milyen iskolák szükségesek ahhoz, hogy rendőrré vállhasson a fiatal.
Az érdeklődő fiatalok a Jókai, a Dózsa, az Éltes és a Széchenyi-iskolából érkeztek. Őket dr. Forrai Zsolt alezredes, kapitányságvezető fogadta, és tájékoztatta a látnivalókról, illetve ismertette meg a vendégekkel a bázison belüli közlekedés szabályait.
Bálint Gabriella alezredes, hivatalvezető elmondta, hogy az idelátogató 120 diák, csoportra bontva nézhettek körül a létesítményben. A fiataloknak megmutatták a Nyitott kapuk keretében a rendőrök edzőtermét, a lőteret, a fogdát, ami nagyon nyomasztó volt minden diáknak és felnőtt kísérőnek is. A programon résztvevők megismerhették a bűnügyi technikus munkáját és itt láthattak a bűnelkövetésnél használt ezközöket, még ujjlenyomatot is vettek azoktól, akik haza akartak vinni egy kis souvenirt a rendőrőrsről.
Kapcsolódó galéria
Ezek érdekelhetnek még
2024. Június 25. 13:17, kedd | Helyi
ALVÓ SÉRTETTŐL LOPTAK AZ AUTÓPÁLYÁN
A tatabányai rendőrök tetten érték azt a két román férfit, akik egy pihenőben ismeretlen módon kinyitották egy alvó sértett gépkocsiját, és abból pénzt vittek el.
2024. Június 04. 04:00, kedd | Helyi
Átadta rozsdamentes gerendákat gyártó üzemét Tatabányán a Transport-Beton
Egyenes és hullámos gerincű rozsdamentes gerendákat gyártó üzemet adott át a Transport-Beton Kft. Tatabányán.
2024. Május 25. 08:00, szombat | Helyi
Kiütötte az Ajka Kristályt a Perutz
A pápai csapat a szezon utolsó idegenbeli mérkőzését Ajkán játszotta, ahol a házigazdákat magabiztosan, 6-1 arányban győzte le.