Hírek
2013. Július 08. 13:37, hétfő | Helyi
Őrizetben a fiatal tolvaj, a harmadik esélyt már nem kapta meg
![Őrizetben a fiatal tolvaj, a harmadik esélyt már nem kapta meg](/external/image_cache/0/3/f/03f94ce382b48d60bbf5fb29424f3981.jpg)
Kétszer is lopott egy tatabányai bevásárlóközpont üzletéből a 17 éves gyanúsított.
Először 2013. május 17-én járt sikerrel. Kihasználta, hogy 22 óra körüli időben már kevés mozgás volt az üzletházban. Felhúzta a redőnyt és a pultról eltulajdonított egy 23.000 forintot érő borkülönlegességet. Akkori sikerén felbuzdulva 2013. június 22-én ugyanazzal a módszerrel újra lopott, ezúttal egy 30.000 forintot érő bortornyot vitt magával.
A tatabányai nyomozók a biztonsági kamerák által rögzített képeket elemezve azonosították az elkövetőt. Testalkata, mozgása, megjelenése ráillet egy általuk már jól ismert fiúra, akit 2013. július 8-án elfogtak. A nála tartott házkutatáskor a rendőrök lefoglalták azokat a ruhadarabokat, melyeket a gyanúsított a lopások során viselt. Kihallgatásakor beismerő vallomást tett. Elmondta, hogy a két értékes tárgyat a bűncselekményt követően eladta, az értük kapott pénzt pedig elköltötte.
A Tatabányai Rendőrkapitányság Bűnügyi Osztálya szabálysértési értékre üzletszerűen és dolog elleni erőszakkal elkövetett lopás vétségének elkövetésének megalapozott gyanúja miatt indított eljárást a 17 éves fiatalember ellen, akit a rendőrség őrizetbe vett és kezdeményezte előzetes letartóztatását.
Ezek érdekelhetnek még
2024. Július 23. 18:46, kedd | Helyi
Kézilabda-EL
Férfi kézilabda Európa-liga - A címvédő Flensburggal is azonos csoportban a Tatabánya
2024. Június 25. 13:17, kedd | Helyi
ALVÓ SÉRTETTŐL LOPTAK AZ AUTÓPÁLYÁN
A tatabányai rendőrök tetten érték azt a két román férfit, akik egy pihenőben ismeretlen módon kinyitották egy alvó sértett gépkocsiját, és abból pénzt vittek el.
2024. Június 04. 04:00, kedd | Helyi
Átadta rozsdamentes gerendákat gyártó üzemét Tatabányán a Transport-Beton
Egyenes és hullámos gerincű rozsdamentes gerendákat gyártó üzemet adott át a Transport-Beton Kft. Tatabányán.
2024. Május 25. 08:00, szombat | Helyi
Kiütötte az Ajka Kristályt a Perutz
A pápai csapat a szezon utolsó idegenbeli mérkőzését Ajkán játszotta, ahol a házigazdákat magabiztosan, 6-1 arányban győzte le.