Hírek
2013. Április 04. 09:23, csütörtök | Helyi
Őrizetben a táskás-tolvaj
![Őrizetben a táskás-tolvaj](/external/image_cache/0/a/a/0aad420ec738e70fba4d385850b9ede8.jpg)
Időskorúak sérelmére követett el bűncselekményt a 20 éves tatabányai G. Gyula. Táskájukat rántotta ki az idős asszonyok kezéből. 2013. április 3-án elfogták őt a tatabányai rendőrök.
A jelenleg rendelkezésre álló adatok szerint három alkalommal csapott le a fiatal gyanúsított, mindháromszor Tatabányán. Gyanútlanul sétáló idős néniket szemelt ki magának. Többnyire sötétben „dolgozott” és olyan területen, ahol kevés volt a járókelő. Az első bűncselekményt 2013. február 14-én követte el, majd február 18-án és 25-én. Áldozatait hátulról közelítette meg, majd kirántotta kezükből a ridikült és elszaladt.
A széleskörű adatgyűjtésnek és a tatabányai nyomozók kitartásának köszönhetően 2013. április 3-án azonosították és elfogták a feltételezett elkövetőt. G. Gyula gyanusítotti kihallgatása során elismerte a bűncselekmények elkövetését. Ellene – őrizetbe vétele mellett – több rendbeli kisebb értékre elkövetett lopás bűntett elkövetésének megalapozott gyanújával indított eljárást a Tatabányai Rendőrkapitányság Bűnügyi Osztálya.
Képünk illusztráció!
Ezek érdekelhetnek még
2024. Július 23. 18:46, kedd | Helyi
Kézilabda-EL
Férfi kézilabda Európa-liga - A címvédő Flensburggal is azonos csoportban a Tatabánya
2024. Június 25. 13:17, kedd | Helyi
ALVÓ SÉRTETTŐL LOPTAK AZ AUTÓPÁLYÁN
A tatabányai rendőrök tetten érték azt a két román férfit, akik egy pihenőben ismeretlen módon kinyitották egy alvó sértett gépkocsiját, és abból pénzt vittek el.
2024. Június 04. 04:00, kedd | Helyi
Átadta rozsdamentes gerendákat gyártó üzemét Tatabányán a Transport-Beton
Egyenes és hullámos gerincű rozsdamentes gerendákat gyártó üzemet adott át a Transport-Beton Kft. Tatabányán.
2024. Május 25. 08:00, szombat | Helyi
Kiütötte az Ajka Kristályt a Perutz
A pápai csapat a szezon utolsó idegenbeli mérkőzését Ajkán játszotta, ahol a házigazdákat magabiztosan, 6-1 arányban győzte le.