Hírek
2014. Március 13. 08:59, csütörtök | Helyi
Segítettek a rendőrök
![Segítettek a rendőrök](/external/image_cache/7/9/5/795c63b3b32a63467cea1be64bd72bb3.jpg)
Az egyik a vonat elé feküdt, a másikat az erdőből kellett kihozni Komárom-Esztergom megyében.
Személyvonat elé feküdt egy férfi Oroszlányban, de az Oroszlányi Rendőrkapitányság egyik nyomozója megtalálta és lehozta a sínről. A rendőr rosszat sejtve figyelte a vasúti átjáró korlátján üldögélő férfit 2014. március 12-én, aki az érkező vonat láttán keresztbe feküdt a sínen. Ekkor lépett közbe a nyomozó, aki felsegítette és biztonságos helyre kísérte. A rendőr az Országos Mentőszolgálat segítségét kérte, akik kórházba vitték.
Rendőrök vittek haza egy idős asszonyt Tatán. A néni pizsamában sétált a buszvégállomás környékén 2014. március 12-én késő este. Ott találtak rá járókelők, akik kérdés nélkül a közeli szakrendelőbe kísérték, majd szóltak a rendőröknek. Az egyenruhások a kórházba siettek. Az idős hölgy elmondta nekik, hogy nincs semmi baja. Véletlenül kizárta magát a lépcsőházból, mikor a szemetet levitte. Mivel a késői órán a szomszédokat nem akarta felébreszteni, jobb ötlet híján elindult a városba. A rendőrök hazavitték a nénit.
Esztergomban is szükség volt a rendőrök segítségére 2014. március 12-én. Ott a kórházból tűnt el az egyik beteg, aki telefonon közölte testvérével, hogy Dobogókőnél az erdőben van. A Komárom-Esztergom Megyei Rendőr-főkapitányság Tevékenység-irányítási Központjának ügyeletvezetője felvette a kapcsolatot a férfival, miközben az esztergomi járőröket a Dobogókői útra küldte. Az ügyeletvezető hosszas győzködése után a férfi kisétált az útra, ahol megtalálták őt az egyenruhások és visszavitték a kórházba.
Ezek érdekelhetnek még
2024. Július 23. 18:46, kedd | Helyi
Kézilabda-EL
Férfi kézilabda Európa-liga - A címvédő Flensburggal is azonos csoportban a Tatabánya
2024. Június 25. 13:17, kedd | Helyi
ALVÓ SÉRTETTŐL LOPTAK AZ AUTÓPÁLYÁN
A tatabányai rendőrök tetten érték azt a két román férfit, akik egy pihenőben ismeretlen módon kinyitották egy alvó sértett gépkocsiját, és abból pénzt vittek el.
2024. Június 04. 04:00, kedd | Helyi
Átadta rozsdamentes gerendákat gyártó üzemét Tatabányán a Transport-Beton
Egyenes és hullámos gerincű rozsdamentes gerendákat gyártó üzemet adott át a Transport-Beton Kft. Tatabányán.
2024. Május 25. 08:00, szombat | Helyi
Kiütötte az Ajka Kristályt a Perutz
A pápai csapat a szezon utolsó idegenbeli mérkőzését Ajkán játszotta, ahol a házigazdákat magabiztosan, 6-1 arányban győzte le.