Hírek
2012. Október 17. 15:23, szerda | Helyi
Sértettből lett gyanúsított
![Sértettből lett gyanúsított](/external/image_cache/0/b/7/0b7aa85774eb536d04b49ce602275a70.jpg)
Rablás miatt indult büntetőeljárás 2012. október 16-án tatabányai fiatalokkal szemben, másnapra azonban kiderült, hogy az állítólagos sértett hamisan vádolta meg őket és a Rendőrséget is félrevezette.
Egy 25 éves tatai férfi kért rendőri segítséget, mert október 15-én rablás áldozata lett Tatabányán. A vélt bűncselekmény elkövetésekor vele volt 18 éves unokatestvére is. Elmondásuk szerint két személy, késsel megfélemlítve, a 25 éves sértettől elvette mobiltelefonját. A férfi az elkövetők közül egyet megnevezett, egyet pedig fényképről ismert fel, akiket a Tatabányai Rendőrkapitányság Bűnügyi Osztálya előállított.
Az eljárás során kiderült, hogy a fényképről felismert személy nem azonos az elkövetővel, de a nyomozók hamar kiderítették, ki volt valójában a feljelentett személy társa, így őt is előállították. A kihallgatásuk során a sértett által elmondottak alapján nem akart összeállni a történet, ezért a rendőrök ismét meghallgatták a feljelentő 18 éves unokatestvérét. Ekkor ő elmondta, hogy rablásról szó sem volt, félrevezették a hatóságot.
25 éves rokona valójában eladásra kínálta telefonját. A vevő egy kis időre magánál tartotta a készüléket, próbálta a megbeszéltek szerint eladni, addig otthona előtt várakoztatta a feljelentőket, akik megunván a ház előtti ácsorgást, haza mentek. Este az interneten jelentkezett a vevő, mondván hiába kereste őket a ház előtt, nem találta őket sehol, így másnap érdeklődni fog és visszaadja a telefont. Az állítólagos sértett ekkor már megtette feljelentését a Rendőrségen, és nem akarta megmásítani a történetet, tovább hazudott a rendőröknek.
Miután kiderült a hazugság, a Tatabányai Rendőrkapitányság Bűnügyi Osztálya hatóság félrevezetése és más bűncselekmények elkövetésének megalapozott gyanúja miatt feljelentést tesz az Ügyészségnél.
Képünk illusztráció!
Ezek érdekelhetnek még
2024. Június 25. 13:17, kedd | Helyi
ALVÓ SÉRTETTŐL LOPTAK AZ AUTÓPÁLYÁN
A tatabányai rendőrök tetten érték azt a két román férfit, akik egy pihenőben ismeretlen módon kinyitották egy alvó sértett gépkocsiját, és abból pénzt vittek el.
2024. Június 04. 04:00, kedd | Helyi
Átadta rozsdamentes gerendákat gyártó üzemét Tatabányán a Transport-Beton
Egyenes és hullámos gerincű rozsdamentes gerendákat gyártó üzemet adott át a Transport-Beton Kft. Tatabányán.
2024. Május 25. 08:00, szombat | Helyi
Kiütötte az Ajka Kristályt a Perutz
A pápai csapat a szezon utolsó idegenbeli mérkőzését Ajkán játszotta, ahol a házigazdákat magabiztosan, 6-1 arányban győzte le.