Így hangoztak az „ismerkedés” és a boldog viszontlátás első mondatai szombat délután a síkvölgyi találkozón.
A gondolat, hogy a nagyjából 35 esztendeje elköltöztetett családokat, ismerősöket, barátokat jó lenne ismét összetoborozni, Svétecz Lászlóban született meg, s Kuruczné Almási Irén segítségével végül meg is valósította. Volt, aki a környékről, s volt, aki távolabbról érkezett az Olasz lovastanyára, merthogy bár annak idején Tatabányára költöztették a Síkvölgy-pusztán élőket, sokukat messzebbre sodorta a sors és azóta sem találkozott a valamikori szomszédokkal.
Talán kevesen tudják, hogy a ’60-as években a környei Mezőgazdasági Kombinát működtetett igen jól prosperáló tehenészeti telepet Síkvölgyön, az ott élők többsége is a társaságnál dolgozott. Volt két tanerős iskola, élelmiszerbolt, s ahogy Svétecz László a találkozó kezdetén felidézte, a környezet gyönyörű, s a porták is igen takarosak voltak. Aztán a bánya terjeszkedni kezdett, a 15/C akna miatt 1977-78-ban 110 családot költöztettek el Tatabányára, az épületeket elbontották…
Valamikor a huszadik század utolsó felében együtt laktunk. Itt jártunk óvodába, iskolába, itt ettük közösen a tisztes szegénység kenyerét. Elviseltük, hogy otthonunkat elbontsák, a gyönyörű környezetet tönkretegyék és városiakká váltunk – áll a találkozó emléklapján, amely azok előtt is fejet hajt, akik ezt a napot, az első viszontlátásét nem élhették meg. Svétecz László viszont ígéri, mostantól minden évben visszatérnek egykori, gesztenyefasorral övezett otthonaik helyszínére, s ha terve valóra válik, kiállítást is szerveznek, hogy Síkvölgy-puszta múltja ne vesszen örökre feledésbe.