Hírek
2013. Március 25. 12:52, hétfő |
Helyi
Forrás: www.tatabanya.hu
Szakiskolások versenye a Mikesben
![Szakiskolások versenye a Mikesben](/external/image_cache/5/e/1/5e174ad5b24886b73e670de85275b759.jpg)
Tizedik alkalommal rendezte meg a Mikes Kelemen Felnőtt és Ifjúsági Gimnázium, Szakközépiskola és Szakiskola az „Olvasás és szövegértés idegen nyelven ” című országos versenyt.
A TÁMOP 3.4.3.-08/2-2009-0120 tehetséggondozó program fenntartási kötelezettség keretében.
Évek óta dr. Kancz Csaba alpolgármester nyitotta meg a rendezvényt, ahova az ország több pontjáról érkeztek a diákok.
Azáltal, hogy egy idegen nyelvet megtanulunk, egy új kultúrát is megismerünk, nem csak tudásunk gyarapodik, de nyitottabbá válunk a világ felé – hallhattuk dr. Kancz Csaba alpolgármestertől a megmérettetés előtti pillanatokban. Az alpolgármester hangsúlyozta: nagyon örül annak, hogy kifejezetten szakiskolások és szakmunkásképzős diákok részére jött létre ez a verseny, amelynek sikerét az évek óta nagyszámú részvétel is bizonyítja. Dr. Kancz Csaba kiemelte a felkészítő tanárok szerepét, és megköszönte, hogy plusz energiát fektettek a felkészítésre, valamint szabadidejüket feláldozva segítették a versenyre érkező diákokat. Vargáné Vojnár Katalin, az intézmény vezetője is üdvözölte a megjelent diákokat és megköszönte a város képviselőinek, köztük Schmidt Csaba polgármester és a megjelent dr. Kancz Csaba alpolgármester, valamint az Oxford Kiadó és a Goethe Intézet nagyvonalú támogatását.
A kihívás előtt angol, német és francia nyelven köszöntötték a gyerekeket, majd egyéni feladatmegoldásokra került sor.
Az „Olvasás és szövegértés idegen nyelven ” című országos verseny eredményei:
Angol nyelv:
1. Markó Dániel 9.B Kereskedelmi Szakközépiskola, Tatabánya
2. Batykó Kamilla, 9.B Kereskedelmi Szakközépiskola, Tatabánya
3. Potyondi Ákos 9.C Kereskedelmi Szakközépiskola, Tatabánya
Német nyelv:
1. Horváth Kevin, 9/2 TISZKK Fellner telephely, Tatabánya
2. Kiss Rebeka, 10.B Kereskedelmi Szakközépiskola, Tatabánya
3. Péter Ákos Mikes Kelemen Középiskola, Tatabánya
Francia nyelv:
1. Mellencsuk Bernadett, Mikes Kelemen Középiskola, Tatabánya
2. Suki Klaudia, Mikes Kelemen Középiskola, Tatabánya
3. Novák Christine, Mikes Kelemen Középiskola, Tatabánya
Ezek érdekelhetnek még
2024. Június 25. 13:17, kedd | Helyi
ALVÓ SÉRTETTŐL LOPTAK AZ AUTÓPÁLYÁN
A tatabányai rendőrök tetten érték azt a két román férfit, akik egy pihenőben ismeretlen módon kinyitották egy alvó sértett gépkocsiját, és abból pénzt vittek el.
2024. Június 04. 04:00, kedd | Helyi
Átadta rozsdamentes gerendákat gyártó üzemét Tatabányán a Transport-Beton
Egyenes és hullámos gerincű rozsdamentes gerendákat gyártó üzemet adott át a Transport-Beton Kft. Tatabányán.
2024. Május 25. 08:00, szombat | Helyi
Kiütötte az Ajka Kristályt a Perutz
A pápai csapat a szezon utolsó idegenbeli mérkőzését Ajkán játszotta, ahol a házigazdákat magabiztosan, 6-1 arányban győzte le.
2024. Július 23. 08:21, kedd | Belföld
Július közepén kilenc nap alatt 22 országos és fővárosi melegrekord dőlt meg
Július közepén kilenc nap alatt 22 országos és fővárosi melegrekord dőlt meg, ebből 13 hajnali melegrekord volt.