Hírek
2012. Október 21. 21:47, vasárnap | Helyi
Tatai lehalászás 2012
![Tatai lehalászás 2012](/external/image_cache/b/9/1/b91e1ad0154ccf652761808b8d9bb7d7.jpg)
A hétvégén halfőzőversennyel, halvásárral és fesztivállal egybekötve halászták le a tatai Öreg-tavat az országban egyedülállóan, 400 méteres húzóhálóval.
Szombaton és vasárnap a lehalászás után a Várárokban halpiacot rendeztek, itt körülbelül hat-tíz mázsa hal talál gazdára.Az idén az első húzással fogták a legtöbb halat. A fesztivált végigkíséri az ország egészének halas gasztronómiáját felvonultató halfőzés és vásár, ahol a különböző specialitásokat is megízlelhetik az idelátogatók.
A fesztivál keretében a halászat mellett, kulturális programokkal is szórakoztatják az idelátogatókat, például cigányzenekarral, hagyományőrző néptáncegyüttessel.
A népünnepélynek számító lehalászást az 1800-as évek végén kezdték el. A hálóvetés idővel társasági eseménnyé vált, a Tatai Mezőgazdasági Zrt. 2001-ben elevenítette fel először ezt a hagyományt.
A tatai Öreg-tó Magyarország egyik legidősebb mesterséges tava, mely az Által-éren épített völgyzárógát segítségével jött létre. A hozzátartozó mocsárrendszerrel a középkorban a tatai vár védelmét szolgálta. Zsigmond és Mátyás idejében hal- és vadbősége miatt vált kedvelt királyi pihenőhellyé.
Kapcsolódó galéria
Ezek érdekelhetnek még
2024. Június 25. 13:17, kedd | Helyi
ALVÓ SÉRTETTŐL LOPTAK AZ AUTÓPÁLYÁN
A tatabányai rendőrök tetten érték azt a két román férfit, akik egy pihenőben ismeretlen módon kinyitották egy alvó sértett gépkocsiját, és abból pénzt vittek el.
2024. Június 04. 04:00, kedd | Helyi
Átadta rozsdamentes gerendákat gyártó üzemét Tatabányán a Transport-Beton
Egyenes és hullámos gerincű rozsdamentes gerendákat gyártó üzemet adott át a Transport-Beton Kft. Tatabányán.
2024. Május 25. 08:00, szombat | Helyi
Kiütötte az Ajka Kristályt a Perutz
A pápai csapat a szezon utolsó idegenbeli mérkőzését Ajkán játszotta, ahol a házigazdákat magabiztosan, 6-1 arányban győzte le.