Hírek
2013. Március 21. 05:00, csütörtök | Helyi
Tavasz van.
![Tavasz van.](/external/image_cache/1/6/a/16ae51c68ffa5c16983e86d29f2f5580.png)
Legalább is a csillagászati tavasz kezdete (március 21.). Ez tény, ez a tavaszi napéjegyenlőség időpontja.
Márciusa meteorológiai évszakváltások szerint az első tavaszi hónap (csillagászatilag nem hónapváltáskor következik az évszakváltás). Ősi magyar nevén Kikelet hava, de a népi kalendáriumban pedig Böjtmás havaként említik.
Ilyenkor a nappal és az éjszaka hossza mindkét féltekén megegyezik. Egyben hihetetlen várakozás van az emberekben, hogy kezdődjék a természet éledése, süssön többet a nap, induljanak a kerti munkák. A szerelmesek találjanak egymásra, a régi kapcsolatok újuljanak meg. Egyszóval: induljon a változás!
Na, erre mi van? Éppen csak nem fagy hajnalonként. A múlt héten még havazott is, és Pártai Lucia szerint elképzelhető ez a közeli napokban is. És mindezt akkor, amikor már tavasz van, hivatalosan is. Én már megvettem a magokat is, amit el szeretnék ültetni, de a talajt sem tudtam még előkészíteni. És közben egy kicsit kellett a Duna miatt is izgulni. De ez a nappal-kicsit-melegedő-éjszaka-kicsit-visszafagyó időjárás legalább annyi jót is hozott, hogy nem kellett tavaszi gyors hóolvadás miatt zsákolni, mint 2006-ban.
Szóval itt bámuljuk naptárat, és nem tudjuk mire is legyünk vele. Az az érzésem, hogy a tavasz sem tudja, hogy mire legyen velünk. Jól elvagyunk mi együtt. De hogy miért sikerült ilyen punnyadtra a tavasz eleji blogbejegyzésem?
Talán, mert tavaszi fáradtság van rajtam...
Ezek érdekelhetnek még
2024. Június 25. 13:17, kedd | Helyi
ALVÓ SÉRTETTŐL LOPTAK AZ AUTÓPÁLYÁN
A tatabányai rendőrök tetten érték azt a két román férfit, akik egy pihenőben ismeretlen módon kinyitották egy alvó sértett gépkocsiját, és abból pénzt vittek el.
2024. Június 04. 04:00, kedd | Helyi
Átadta rozsdamentes gerendákat gyártó üzemét Tatabányán a Transport-Beton
Egyenes és hullámos gerincű rozsdamentes gerendákat gyártó üzemet adott át a Transport-Beton Kft. Tatabányán.
2024. Május 25. 08:00, szombat | Helyi
Kiütötte az Ajka Kristályt a Perutz
A pápai csapat a szezon utolsó idegenbeli mérkőzését Ajkán játszotta, ahol a házigazdákat magabiztosan, 6-1 arányban győzte le.
2024. Július 23. 08:21, kedd | Belföld
Július közepén kilenc nap alatt 22 országos és fővárosi melegrekord dőlt meg
Július közepén kilenc nap alatt 22 országos és fővárosi melegrekord dőlt meg, ebből 13 hajnali melegrekord volt.