Hírek
2012. December 20. 09:34, csütörtök | Helyi
Több mint két tonna adomány
![Több mint két tonna adomány](/external/image_cache/8/d/b/8db0967e4b7bcb4631399cd647386ea2.jpg)
Két tonna 80 kiló mirelit burgonyakockával és 100 kg panírozott halburgerrel indult útjára szerdán két kisteherautó a tatai Seafood Trade Kft. üzeméből.
Mindezt azért, hogy gazdagabbá varázsolja baji, környei, tatabányai és tatai rászoruló családok karácsonyi, ünnepi asztalát.
A cég már nem először jótékonykodik, s a két autóval érkező Svétecz László környei önkormányzati képviselő és Németh Attila, a Samaritanus Alapítvány elnöke sem először fogott össze, hogy segítsen nehéz sorsú embereken.
Ők már jó tíz esztendeje működnek együtt a szegényebb körülmények között élők segítése érdekében, a Seafood Trade Kft karácsonyi felajánlása kapcsán pedig értelemszerűen adódott ismét, hogy közösen gondoskodjanak az ajándék elszállításáról és szétosztásáról.
A társaság mostani adományának összértéke eléri a 900 ezer forintot, s a tulajdonostársak – érthetően – elsősorban saját lakhelyük hátrányos helyzetű családjain igyekeztek segíteni. Így érkezett Bölcs Szabolcs révén Bajra, Terjéki Attilának köszönhetően Tatára, s Eichardt Tihamér szülőhelyére, Környére és külterületeire az ajándékból, de a jelentős mennyiségből bőven jutott Tatabányára is.
Ezek érdekelhetnek még
2024. Június 25. 13:17, kedd | Helyi
ALVÓ SÉRTETTŐL LOPTAK AZ AUTÓPÁLYÁN
A tatabányai rendőrök tetten érték azt a két román férfit, akik egy pihenőben ismeretlen módon kinyitották egy alvó sértett gépkocsiját, és abból pénzt vittek el.
2024. Június 04. 04:00, kedd | Helyi
Átadta rozsdamentes gerendákat gyártó üzemét Tatabányán a Transport-Beton
Egyenes és hullámos gerincű rozsdamentes gerendákat gyártó üzemet adott át a Transport-Beton Kft. Tatabányán.
2024. Május 25. 08:00, szombat | Helyi
Kiütötte az Ajka Kristályt a Perutz
A pápai csapat a szezon utolsó idegenbeli mérkőzését Ajkán játszotta, ahol a házigazdákat magabiztosan, 6-1 arányban győzte le.
2024. Július 21. 08:25, vasárnap | Belföld
Levelet kaptak a friss diplomások a miniszterelnöktől
Az érettségiző diákok után most a diplomások kaptak miniszterelnöki köszöntőt - írta a Magyar Nemzet online (MNO) szombaton.