Hírek
2014. Június 30. 09:08, hétfő | Helyi
Trianon most is él - kiállítás nyílt Esztergomban
![Trianon most is él - kiállítás nyílt Esztergomban](/external/image_cache/f/6/c/f6c9d402c3332fc3b97c43d24aac7fa9.jpg)
Az első világháborút elindító szarajevói merénylet 100. évfordulóján rendezett Trianon-emlékkiállítást Esztergomban az alapítás előtt álló Ezredév Polgári Egyesület
A magyar-magyar kapcsolatokat erősíteni kívánó egyesület képviseletében Zoltai Dániel köszöntötte a pénteki kiállításmegnyitó közel 100 érdeklődőjét, valamint Csáky Pált, Lomnici Zoltánt és Varga Istvánt.
Az Emberi Méltóság Tanácsának elnöke elmondta, a határon túli magyarok jogvédelme során tapasztalja, hogy a békekötés után létrejött államalakulatok a mai napig folytatják 1920-ban elkezdett politikájukat, minden eszközzel egységes nemzetállamokat akarnak létrehozni és be akarják olvasztani a magyarságot.
Lomnici Zoltán kijelentette, a magyarságra kifejtett nyomás nem volt eredménytelen, mert Erdélyben és Szlovákiában összesen egymilliónál több magyart vesztettünk, akik a népszámláskor már nem vallották magyarnak magukat, a határon túli magyarság támogatásában ezért is nagy a mai politika szerepe.
Varga István úgy vélte, a külhoni magyarság megmaradásának záloga az autonómia és szerinte az európai unió vezetőinek felelősségét is felveti, hogy képtelenek megteremteni azoknak a magyaroknak az emberi jogait, akik soha nem hagyták el szülőföldjüket és 90 év elmúltával sem használhatják szabadon anyanyelvüket.
Csáky Pál a szlovákiai Magyar Közösség Pártja EP képviselője rámutatott, emlékezés üzenete, hogy soha nem szabad magunkat megadnunk, soha nem szabad olyan helyzetbe kerülnünk, hogy önmagunknak ártsunk.
A megemlékezés hangulatához R. Kárpáti Péter és Maronka Csilla színművészek verssel, az Áldás együttes zenés műsorral járult hozzá. A rendezvényt Gazda József könyvismertetője követte, mely „Harmadik ág” címmel mutatja be 54 ország magyarságát.
Fotó: Nyári Andrea
Ezek érdekelhetnek még
2024. Július 23. 18:46, kedd | Helyi
Kézilabda-EL
Férfi kézilabda Európa-liga - A címvédő Flensburggal is azonos csoportban a Tatabánya
2024. Június 25. 13:17, kedd | Helyi
ALVÓ SÉRTETTŐL LOPTAK AZ AUTÓPÁLYÁN
A tatabányai rendőrök tetten érték azt a két román férfit, akik egy pihenőben ismeretlen módon kinyitották egy alvó sértett gépkocsiját, és abból pénzt vittek el.
2024. Június 04. 04:00, kedd | Helyi
Átadta rozsdamentes gerendákat gyártó üzemét Tatabányán a Transport-Beton
Egyenes és hullámos gerincű rozsdamentes gerendákat gyártó üzemet adott át a Transport-Beton Kft. Tatabányán.
2024. Május 25. 08:00, szombat | Helyi
Kiütötte az Ajka Kristályt a Perutz
A pápai csapat a szezon utolsó idegenbeli mérkőzését Ajkán játszotta, ahol a házigazdákat magabiztosan, 6-1 arányban győzte le.