Hírek
2013. Május 16. 09:05, csütörtök | Helyi
Turisztikai fejlesztések a megyében
![Turisztikai fejlesztések a megyében](/external/image_cache/8/3/6/836a253eac66f409ae1897b96b745375.jpg)
Egymásra épülő fejlesztések Komárom-Esztergom megyében, Tata és Komárom térségében
Újabb mérföldkőhöz érkezett Tata és Komárom környékének, továbbá a Gerecse hegységnek a turisztikai fejlesztése, miután sikeres pályázatokat nyújtottak be a térség turisztikai szervezetei. A Duna-Gerecse Turisztikai Közhasznú Nonprofit Kft., mint térségi TDM szervezet 98 millió forintos támogatással, az önerővel együtt összesen 117 millió forint értékű fejlesztést valósíthat meg az elkövetkezendő két évben. A Tata és Környéke Turisztikai Egyesület – a kisváros és környékének helyi szintű TDM szervezete – pedig egy 50 millió forint összértékű, 43 millió forint támogatást kapott projekt gazdájaként folytathatja eddigi tevékenységét.
A Duna-Gerecse Turisztikai Közhasznú Nonprofit Kft. 2011-ben alakult meg, tulajdonosai 40-40 százalékban a tatai és a komáromi helyi TDM szervezetek, illetve 20 százalékban a Komárom-Esztergom Megyei Önkormányzat. A szervezet most, a pályázati forrásnak köszönhetően kezdheti meg szakmai tevékenységét.
Ennek egyik legfontosabb részét képezi a térségi marketingkommunikációra fordítandó keret. Ez alatt nemcsak kiadványok megjelentetését, belföldi és külföldi (Prága, Pozsony, Bécs) vásári megjelenéseket, internetes kampányok lebonyolítását, image film készítését kell érteni, hanem ide sorolandó a térségi turisztikai kártyarendszer bevezetése is. A kártyák legyártása, leolvasók beszerzése, az informatikai háttér kialakítása, a bevezetőkampány és a kártyához kapcsolódó kiadvány mind ennek a komplex fejlesztésnek a részét fogja képezni.
A térségi tájékoztató rendszer elemeit jelenti 14 darab, négy nyelven tájékoztatást nyújtó, mobil eszközökre letölthető sétaútvonal, továbbá 20 helyszínre telepített, egy közös belső számítógépes hálózatra kapcsolt, képújság-alapú információs pont is.
Mindezen felül megvalósul a Gerecse gyalogos túraútvonalainak felújítása, a Gerecse Natúrpark első tanösvényeinek létrehozása speciális, akadálymentesített táblák kihelyezésével.
A szervezet nagyobb értékű eszközbeszerzést is tervez a térségi rendezvények háttérinfrastruktúrájának (színpad, színpadtechnika) megteremtése céljából.
A turisztikai szolgáltatók, partnerek szakmai továbbképzését TDM tematikájú és a legjobb gyakorlatokat bemutató képzések fogják biztosítani.
A Tata és Környéke Turisztikai Egyesület az új pályázat segítségével folytatni tudja az elmúlt két évben indított fejlesztéseit. Mivel közben a térségi TDM szervezet is megkezdi munkáját, ezért bizonyos feladatok „delegálásával” jobban tud az Egyesület koncentrálni valós feladatára, a turistafogadás feltételeinek fejlesztésére, színvonalának javítására.
A térség pozícionálási és versenyképességi stratégiájában meghatározott turisztikai termékek népszerűsítésére, az aktív, öko- és kulturális turizmus hármas egységét hangsúlyozására újra kiadásra kerülnek a méltán népszerű információs anyagok, mint például a fesztiválnaptár, a szolgáltatói katalógus vagy az egyes termékekre bontott tematikus kiadványok. Nagy hangsúlyt kapnak az online megjelenések, ide értve a 2012-ben is nagyon sikeres web2-es megoldásokat (Facebook, Youtube, Wikipedia stb.).
Fontos része a pályázatnak a turisztikai információs tájékoztató rendszer bővítése és fejlesztése Tatán és környékén: információs és térképes táblák, illetve a látnivalók mellé többnyelvű tájékoztató táblákat telepítése valósul meg. A városnéző sétaútvonalak megtervezése, kijelölése és kitáblázása elsősorban az egyénileg érkezők igényeinek kiszolgálását és a minél alaposabb informálását szolgálják. A sétaútvonalhoz nemcsak nyomtatott térképek készülnek majd, hanem a térségi fejlesztés kiegészítéseként mobilapplikáció is. A turisták tájékoztatását fogja segíteni egy újabb touchinfo pult is, így Tatán már összesen három helyszínen találkozhatnak majd a látogatók ezzel a korszerű berendezéssel.
A projekt része 11 helyi termék pont kialakítása, amelyeken egységes arculati megjelenéssel értékesíthetők a helyben készült kézműves termékek, élelmiszerek.
Duna-Gerecse Turisztikai Közhasznú Nonprofit Kft.
Cím: 2800 Tatabánya, Fő tér 4.
E-mail: duna.gerecse@gmail.com
Tata és Környéke Turisztikai Egyesület
Cím: 2890 Tata, Ady Endre út 9.
E-mail: tdmtata@gmail.com
www.visittata.com
Ezek érdekelhetnek még
2024. Július 23. 18:46, kedd | Helyi
Kézilabda-EL
Férfi kézilabda Európa-liga - A címvédő Flensburggal is azonos csoportban a Tatabánya
2024. Június 25. 13:17, kedd | Helyi
ALVÓ SÉRTETTŐL LOPTAK AZ AUTÓPÁLYÁN
A tatabányai rendőrök tetten érték azt a két román férfit, akik egy pihenőben ismeretlen módon kinyitották egy alvó sértett gépkocsiját, és abból pénzt vittek el.
2024. Június 04. 04:00, kedd | Helyi
Átadta rozsdamentes gerendákat gyártó üzemét Tatabányán a Transport-Beton
Egyenes és hullámos gerincű rozsdamentes gerendákat gyártó üzemet adott át a Transport-Beton Kft. Tatabányán.
2024. Május 25. 08:00, szombat | Helyi
Kiütötte az Ajka Kristályt a Perutz
A pápai csapat a szezon utolsó idegenbeli mérkőzését Ajkán játszotta, ahol a házigazdákat magabiztosan, 6-1 arányban győzte le.