Hírek
2014. Március 05. 14:00, szerda | Helyi
Újabb bűncselekmények elkövetését ismerték el
![Újabb bűncselekmények elkövetését ismerték el](/external/image_cache/c/4/9/c49c115cdf21a8550224b3f20232490f.jpg)
A körzeti megbízott érte tetten a lopott kerékpárral közlekedő fiatalokat.
Több bűncselekményt is elismert gyanúsítotti kihallgatásán az a két 17 éves tatabányai fiú, akiket Tatabánya Felsőgalla városrészének körzeti megbízottja fogott el 2014. március 3-án.
A rendőr délelőtt már igazoltatta őket a belvárosban, akkor még gyalogosan közlekedtek. Délután már kerékpároztak, egyikük egy lopott biciklin tekert. A rendőr felismerte a kétkerekűt, melynek eltűnését aznap jelentette be a tulajdonosa. Tömblakása lépcsőkorlátjához zárta le és egy másikat is, melyeknek később már csak a hűlt helyét találta. A másik kerékpárt is megtalálták a tatabányai rendőrök, de azt már szétszerelték a gyanúsítottak, a kerekeken pedig gyorsan túladtak. A két 17 éves fiú gyanúsítotti kihallgatásán elismerte a bűncselekmény elkövetését, sőt bevallották, hogy 2014. február 11-én egy tatabányai telephelyről eltulajdonították egy gépkocsi sebességváltóját, egy másikból pedig különböző alkatrészeket.
Kerékpárokból is többet loptak. 2014. február 25-én egy tatabányai élelmiszerüzlet kerékpártárolójához lakatolt biciklit tulajdonítottak el, míg 2014. február 25-én egy lépcsőházban a korláthoz rögzített kétkerekűt vittek el a tulajdonos tudta nélkül. A fiatalkorú gyanúsítottak ellen – szabadlábon hagyásuk mellett – lopás vétség és lopás bűntett elkövetésének megalapozott gyanúja miatt folytat eljárást a Tatabányai Rendőrkapitányság.
Az elfogásról a videó megtekinthető ITT!
Ezek érdekelhetnek még
2024. Július 23. 18:46, kedd | Helyi
Kézilabda-EL
Férfi kézilabda Európa-liga - A címvédő Flensburggal is azonos csoportban a Tatabánya
2024. Június 25. 13:17, kedd | Helyi
ALVÓ SÉRTETTŐL LOPTAK AZ AUTÓPÁLYÁN
A tatabányai rendőrök tetten érték azt a két román férfit, akik egy pihenőben ismeretlen módon kinyitották egy alvó sértett gépkocsiját, és abból pénzt vittek el.
2024. Június 04. 04:00, kedd | Helyi
Átadta rozsdamentes gerendákat gyártó üzemét Tatabányán a Transport-Beton
Egyenes és hullámos gerincű rozsdamentes gerendákat gyártó üzemet adott át a Transport-Beton Kft. Tatabányán.
2024. Május 25. 08:00, szombat | Helyi
Kiütötte az Ajka Kristályt a Perutz
A pápai csapat a szezon utolsó idegenbeli mérkőzését Ajkán játszotta, ahol a házigazdákat magabiztosan, 6-1 arányban győzte le.