Hírek
2015. Július 19. 00:00, vasárnap |
Helyi
Forrás: tatabánya
Újabb túlméretes járművek érkeznek
![Újabb túlméretes járművek érkeznek](/external/image_cache/0/8/1/081ee4b63e3cf4d0045eb42eda4b49de.jpg)
2015. július 21-én, kedden, reggel 6 és 12 óra között, megváltozott útvonalon, túlméretes rakományt szállító járművek érkeznek városunkba.
A speciális járművek – az eddigiektől kissé eltérő útvonalon – a Gál István lakótelepen fognak áthaladni, hogy a Brikettgyár területén keresztül elérjék végcéljukat, az erőművet.
A szállítmány érkezését megelőző naptól kezdve (július 20-án, reggel 6 órától) nem lehet várakozni a Bárdos utca és a Béke utca vasúttal párhuzamos, garázssor melletti szakaszán, és lezárják a Mikes Kelemen Felnőtt és Ifjúsági Gimnázium, Szakközépiskola és Szakiskola előtti parkolót is, minderről közúti jelzőtábla is tájékoztatni fogja az autósokat.
A biztonságos közlekedés érdekében az önkormányzat kéri a kijelölt útszakaszok közelében élőket (Bárdos László utca, Gál István lakótelep 500-as, 800-as tömbjei), hogy gépjárművükkel csak a kijelölt helyeken parkoljanak az említett időszakban, ne álljanak meg az út szélén vagy egyéb jelöletlen helyeken, figyeljék a forgalomváltozást jelző táblákat!
Az itt élők és az autók biztonsága érdekében mindent meg fog tenni az önkormányzat, ugyanakkor arra kéri a lakókat, hogy türelmükkel és segítőkészségükkel támogassák a munkájukat!
Szerző: Nemedi-Varga, Dávid
Ezek érdekelhetnek még
2024. Június 25. 13:17, kedd | Helyi
ALVÓ SÉRTETTŐL LOPTAK AZ AUTÓPÁLYÁN
A tatabányai rendőrök tetten érték azt a két román férfit, akik egy pihenőben ismeretlen módon kinyitották egy alvó sértett gépkocsiját, és abból pénzt vittek el.
2024. Június 04. 04:00, kedd | Helyi
Átadta rozsdamentes gerendákat gyártó üzemét Tatabányán a Transport-Beton
Egyenes és hullámos gerincű rozsdamentes gerendákat gyártó üzemet adott át a Transport-Beton Kft. Tatabányán.
2024. Május 25. 08:00, szombat | Helyi
Kiütötte az Ajka Kristályt a Perutz
A pápai csapat a szezon utolsó idegenbeli mérkőzését Ajkán játszotta, ahol a házigazdákat magabiztosan, 6-1 arányban győzte le.
2024. Július 21. 08:25, vasárnap | Belföld
Levelet kaptak a friss diplomások a miniszterelnöktől
Az érettségiző diákok után most a diplomások kaptak miniszterelnöki köszöntőt - írta a Magyar Nemzet online (MNO) szombaton.