Hírek
2014. Június 24. 08:58, kedd |
Helyi
Forrás: www.police.hu
Újra szolgálatban a diákrendőrök
![Újra szolgálatban a diákrendőrök](/external/image_cache/0/d/e/0de6f8a30c22a4d0a42ed14afd7a84ec.jpg)
Soha nem látott érdeklődés kíséri a Student Police programot Komárom-Esztergom megyében.
A korábbi évekhez hasonlóan 2014-ben is útjára indul a Student Police elnevezésű program Komárom-Esztergom megyében. Az önkéntes diákrendőr program célja, hogy a turisztikailag frekventált városokban segítse a turisták tájékoztatását, a bűncselekmények megelőzését. Emellett kiváló lehetőséget nyújt a középiskolás diákoknak ahhoz, hogy betekintést nyerjenek a rendőrség munkájába, megismerkedjenek az egyenruhásokkal és nem utolsó sorban, hogy megszerezzék az érettségihez szükséges önkéntes tevékenység végrehajtásáról szóló igazolást.
A tanulók közül Tatbányán 74-en, Tatán 34-en, Komáromban pedig 14-en teljesítenek szolgálatot a nyár folyamán. 2014. június 23-án, a program nyitórendezvényén a résztvevők mindhárom városban eligazítást kaptak arról, hogy az elkövetkező hónapokban a település mely részén és miként segítik a rendőrség munkáját. A Tatán szolgálatot teljesítő gyerekek június 27-én, a Víz, Zene, Virág Fesztiválon, míg a tatabányai és a komáromi helyszíneken segítők 2014. július 1-jén kezdik meg munkájukat.
Ezek érdekelhetnek még
2024. Július 23. 18:46, kedd | Helyi
Kézilabda-EL
Férfi kézilabda Európa-liga - A címvédő Flensburggal is azonos csoportban a Tatabánya
2024. Június 25. 13:17, kedd | Helyi
ALVÓ SÉRTETTŐL LOPTAK AZ AUTÓPÁLYÁN
A tatabányai rendőrök tetten érték azt a két román férfit, akik egy pihenőben ismeretlen módon kinyitották egy alvó sértett gépkocsiját, és abból pénzt vittek el.
2024. Június 04. 04:00, kedd | Helyi
Átadta rozsdamentes gerendákat gyártó üzemét Tatabányán a Transport-Beton
Egyenes és hullámos gerincű rozsdamentes gerendákat gyártó üzemet adott át a Transport-Beton Kft. Tatabányán.
2024. Május 25. 08:00, szombat | Helyi
Kiütötte az Ajka Kristályt a Perutz
A pápai csapat a szezon utolsó idegenbeli mérkőzését Ajkán játszotta, ahol a házigazdákat magabiztosan, 6-1 arányban győzte le.