Hírek
2018. November 26. 09:48, hétfő | Helyi
Vásárlás közben kapták el a kábítószer terjesztőt és fogyasztót
![Vásárlás közben kapták el a kábítószer terjesztőt és fogyasztót](/external/image_cache/b/3/e/b3e9cfd3a857d8317aafdeacec34b191.jpg)
Kábítószer kereskedelem bűntett elkövetésének megalapozott gyanúja miatt folytat eljárást a Tatabányai Rendőrkapitányság Bűnügyi Osztálya egy 49 éves tatabányai férfival szemben.
O. Pétert 2018. november 21-én fogták el a tatabányai nyomozók. A rendőrök akkor érték tetten a gyanúsítottat, amikor egy másik, 50 éves férfinak kábítószert adott el. A rendőrök ezután kutatást végeztek O. Péter otthonában, ahol bódító hatású növényi származékokat találtak, amelyből mintegy 1,2 kilogrammnyit lefoglaltak. A 49 éves férfit a rendőrség őrizetbe vette és előterjesztést tett letartóztatásának indítványozására.
A nyomozók előállították azt az 50 éves férfit is, aki O. Pétertől a kábítószert vásárolta. Vele szemben kábítószergyorstesztet alkalmaztak, amely pozitív lett. Ugyanezen a napon még egy férfit és egy nőt állítottak elő a rendőrkapitányságra, akik a gyanú szerint szintén O. Pétertől szereztek be kábítószert. Ellenük kábítószer birtoklása vétség elkövetésének megalapozott gyanúja miatt indult eljárás.
Ezek érdekelhetnek még
2024. Június 25. 13:17, kedd | Helyi
ALVÓ SÉRTETTŐL LOPTAK AZ AUTÓPÁLYÁN
A tatabányai rendőrök tetten érték azt a két román férfit, akik egy pihenőben ismeretlen módon kinyitották egy alvó sértett gépkocsiját, és abból pénzt vittek el.
2024. Június 04. 04:00, kedd | Helyi
Átadta rozsdamentes gerendákat gyártó üzemét Tatabányán a Transport-Beton
Egyenes és hullámos gerincű rozsdamentes gerendákat gyártó üzemet adott át a Transport-Beton Kft. Tatabányán.
2024. Május 25. 08:00, szombat | Helyi
Kiütötte az Ajka Kristályt a Perutz
A pápai csapat a szezon utolsó idegenbeli mérkőzését Ajkán játszotta, ahol a házigazdákat magabiztosan, 6-1 arányban győzte le.
2024. Július 17. 08:02, szerda | Bulvár
Több mint negyven magyarországi turista került kórházba ételmérgezési tünetekkel Romániában
Egy 44-tagú magyarországi turistacsoport, egy idegenvezető és két buszsofőr került kórházba Romániában ételmérgezési tünetekkel, miután herkulesfürdői szálláshelyükön ettek - közölte kedden az Adevarul hírportál.