Hírek
2012. November 14. 09:32, szerda | Helyi
Vasat próbáltak lopni, a bíróságon kötöttek ki
![Vasat próbáltak lopni, a bíróságon kötöttek ki](/external/image_cache/e/7/9/e798e40d89dfce3cd95a811e9cf0f959.jpg)
Rendőrség és a bíróság között ingázott a két gyanúsított
Tettenérést követően az Oroszlányi Rendőrkapitányság Bűnügyi Osztálya lopás megalapozott gyanúja miatt folytat eljárást két oroszlányi férfival szemben, akik vasat tulajdonítottak el a város határában lévő hétvégi házak kertjeiből 2012. november 13-án.A helyiek hangoskodásra lettek figyelmesek, ezért hívták a rendőrséget. A kiérkező járőrök két 22 éves oroszlányi személyt találtak a megadott címen, akik vállukon egy vas oszlopot cipeltek. Elfogták és előállították őket. A nyomozók az Oroszlányi Rendőrkapitányságon épp megkezdték a gyanúsítottak kihallgatását, mikor az ügyészség két személy előállítását kérte tőlük, akik nem jelentek meg a november 13-ára kitűzött tárgyaláson, ahol garázdaság és lopás elkövetése miatt kellett volna felelniük. Kiderült, hogy ugyanazokról van szó, akiket lopáson értek tetten.
Megszakították a két férfi kihallgatását és átkísérték a bíróságra, ahol a korábbi bűncselekmények elkövetése miatt egyiküket a bíró előzetes letartóztatásba helyezte és fogva tartásának helyének a Győri Büntetés-végrehajtási Intézetet jelölte meg. Társát ebben az eljárásban szabadon bocsátotta a bíró, de a nyomozók nem engedték el. Gyanusítotti kihallgatásának folytatása miatt mindkettejüket visszavitték az Oroszlányi Rendőrkapitányságra.
A két férfi részletes beismerő vallomást tett, sőt egyikük további betöréses lopások elkövetését is elismerte. Őt a kihallgatását követően az oroszlányi rendőrök a Győri Büntetés-végrehajtási Intézetbe kísérték, míg társát szabadon bocsátották. Az Oroszlányi Rendőrkapitányság Bűnügyi Osztálya az általuk elkövetett lopás miatt kezdeményezi a gyanúsítottak gyorsított eljárásban történő bíróság elé állítását.
Ezek érdekelhetnek még
2024. Június 25. 13:17, kedd | Helyi
ALVÓ SÉRTETTŐL LOPTAK AZ AUTÓPÁLYÁN
A tatabányai rendőrök tetten érték azt a két román férfit, akik egy pihenőben ismeretlen módon kinyitották egy alvó sértett gépkocsiját, és abból pénzt vittek el.
2024. Június 04. 04:00, kedd | Helyi
Átadta rozsdamentes gerendákat gyártó üzemét Tatabányán a Transport-Beton
Egyenes és hullámos gerincű rozsdamentes gerendákat gyártó üzemet adott át a Transport-Beton Kft. Tatabányán.
2024. Május 25. 08:00, szombat | Helyi
Kiütötte az Ajka Kristályt a Perutz
A pápai csapat a szezon utolsó idegenbeli mérkőzését Ajkán játszotta, ahol a házigazdákat magabiztosan, 6-1 arányban győzte le.
2024. Július 21. 08:25, vasárnap | Belföld
Levelet kaptak a friss diplomások a miniszterelnöktől
Az érettségiző diákok után most a diplomások kaptak miniszterelnöki köszöntőt - írta a Magyar Nemzet online (MNO) szombaton.