Hírek
2014. Május 12. 10:47, hétfő | Helyi
Verekedés Tatabányán és Tatán is!
![Verekedés Tatabányán és Tatán is!](/external/image_cache/1/8/d/18df5fe01dab4c827b24e8c0b96d0133.jpg)
Orrba vágta barátját
A rendőrök elfogták a bűncselekmény elkövetésével gyanúsított férfit.
Súlyos testi sértés bűntett elkövetésének megalapozott gyanúja miatt folytat eljárást a Tatabányai Rendőrkapitányság Bűnügyi Osztálya egy 58 éves tatabányai férfi ellen, aki a jelenleg rendelkezésre álló adatok szerint 2014. május 10-én megverte ismerősét. A tettlegesség egy buszmegállóban történt, mely után Sz. István elhagyta a bűncselekmény helyszínét. A tatabánya rendőrök már másnap megtalálták és elfogták. Ismert volt az egyenruhások előtt. A fentieken túl a Tatabányai Rendőrkapitányság további három büntetőeljárást folytat vele szemben súlyos testi sértés és életveszélyt okozó testi sértés bűntettek elkövetésének megalapozott gyanúja miatt. A férfit gyanúsítotti kihallgatását követően a Tatabányai Rendőrkapitányság Bűnügyi Osztálya őrizetbe vette és kezdeményezte előzetes letartóztatását.
Egy korábbi nézeteltérés újította fel a vitát, melynek verekedés lett a vége Tatán.
Csoportosan elkövetett garázdaság bűntett elkövetésének megalapozott gyanúja miatt folytat eljárást a Tatai Rendőrkapitányság Bűnügyi Osztálya a 18 éves T. Imre, a szintén 18 éves J. Károly és a 19 éves F. János ellen, akik a jelenleg rendelkezésre álló adatok szerint 2014. május 11-én Tatán előzetes szóváltást követően összeverekedtek. Az ütésváltást T. Imre és F. János kezdte, akiknek már korábban is volt nézeteltérésük egymással. A két férfi nem volt egyedül, a dulakodást követően barátok keltek mindkét férfi segítségére, közülük T. Imre ismerőse, J. Károly tevőlegesen is részt vett a verekedésben, a többiek igyekeztek szétválasztani a bántalmazókat. A dulakodás során T. Imre és F. János is megsérült, mindkettejüket a mentő kórházba vitte. A fiatal férfiakat a rendőrök gyanúsítottként hallgatták ki, majd szabadon engedték őket.
Ezek érdekelhetnek még
2024. Július 23. 18:46, kedd | Helyi
Kézilabda-EL
Férfi kézilabda Európa-liga - A címvédő Flensburggal is azonos csoportban a Tatabánya
2024. Június 25. 13:17, kedd | Helyi
ALVÓ SÉRTETTŐL LOPTAK AZ AUTÓPÁLYÁN
A tatabányai rendőrök tetten érték azt a két román férfit, akik egy pihenőben ismeretlen módon kinyitották egy alvó sértett gépkocsiját, és abból pénzt vittek el.
2024. Június 04. 04:00, kedd | Helyi
Átadta rozsdamentes gerendákat gyártó üzemét Tatabányán a Transport-Beton
Egyenes és hullámos gerincű rozsdamentes gerendákat gyártó üzemet adott át a Transport-Beton Kft. Tatabányán.
2024. Május 25. 08:00, szombat | Helyi
Kiütötte az Ajka Kristályt a Perutz
A pápai csapat a szezon utolsó idegenbeli mérkőzését Ajkán játszotta, ahol a házigazdákat magabiztosan, 6-1 arányban győzte le.