Hírek
2012. Szeptember 10. 10:03, hétfő | Helyi
Vigyázat az utakon
![Vigyázat az utakon](/external/image_cache/9/6/c/96c9684f37751eb252a7e0e73065595b.jpg)
Megkezdődött a szarvasbőgések ideje!
Óvatosságra figyelmeztetnek minket az utakon, mivel ilyenkor ősszel nagy a vadmozgás fényes nappal is!
Soha nem látott még akkora szarvasbikát állította az a gépjárművezető, aki szeptember 8-án gázolt el egyet a majki úton. A balesetben szerencsére csak könnyebben sérültek meg a személygépkocsiban utazók.
Az Opel Vectra Székesfehérvár felé tartott, mikor a majki úton hirtelen elé ugrott egy 150 kg-os szarvasbika. A jármű elütötte az állatot, mely az ütés következtében összetörtette az autó első és hátsó ablaküvegét. A járműben utazók az üvegszilánkoktól szenvedtek kisebb karcolásos sérüléseket. Az állat a helyszínen elhunyt.
A Komárom-Esztergom Megyei Rendőr-főkapitányság fokozott óvatosságra inti a járművezetőket a „szarvasbőgés” ideje alatt. Ebben az időszakban sokkal nagyobb az esélye az úttesten áthaladó, az autó hangjától megriadó vad feltűnésének a közutakon.
Akár a nagyobb forgalmú utaknál is előfordulhatnak hirtelen átkelő állatok, ezért a szokottnál is óvatosabb. Körültekintőbb közlekedésre szólítja fel a járművezetőket a Rendőrség. Veszélyes útszakasznak minősülnek ilyenkor az erdőben futó, hegyi, kanyargós utak és azok az útszakaszok, ahol közlekedési táblák figyelmeztetnek a vad megjelenésére.
Ezek érdekelhetnek még
2024. Június 25. 13:17, kedd | Helyi
ALVÓ SÉRTETTŐL LOPTAK AZ AUTÓPÁLYÁN
A tatabányai rendőrök tetten érték azt a két román férfit, akik egy pihenőben ismeretlen módon kinyitották egy alvó sértett gépkocsiját, és abból pénzt vittek el.
2024. Június 04. 04:00, kedd | Helyi
Átadta rozsdamentes gerendákat gyártó üzemét Tatabányán a Transport-Beton
Egyenes és hullámos gerincű rozsdamentes gerendákat gyártó üzemet adott át a Transport-Beton Kft. Tatabányán.
2024. Május 25. 08:00, szombat | Helyi
Kiütötte az Ajka Kristályt a Perutz
A pápai csapat a szezon utolsó idegenbeli mérkőzését Ajkán játszotta, ahol a házigazdákat magabiztosan, 6-1 arányban győzte le.