Hírek
2012. Július 19. 15:35, csütörtök |
Helyi
Forrás: www.tatabanya.hu
Záró rendezvény a Komáromi úton
![Záró rendezvény a Komáromi úton](/external/image_cache/e/5/0/e5096ad199edb68e6a7eb5cef914d630.jpg)
A Komáromi út végén, a Lehel téren tartották meg a 300 milliós útfelújítás projektzáró rendezvényét.
Az eseményen jelen volt Schmidt Csaba polgármester és Bereznai Csaba alpolgármester, a körzet önkormányzati képviselője is. Ez alkalommal az önkormányzat az „élhetőbb környezet, biztonságosabb közlekedés” jegyében játékra invitálta a nyári napközis tábor mintegy nyolcvan kisdiákját.Schmidt Csaba elmondta, hogy az útrekonstrukcióra az önkormányzat 150 millió forintot nyert a Közép-dunántúli Operatív Program pályázatán, amit közel ennyi önrésszel egészített ki. A projekt az Európai Unió támogatásával, az Európai Fejlesztési Alap Társfinanszírozásával valósult meg.
Bereznai Csaba alpolgármester ismertette, hogy a munkálatokkal határidőre elkészültek és megköszönte az itt élőknek a kivitelezés során tanúsított türelmet.A felújítás a Komáromi út Ond vezér út és Töhötöm vezér út közötti 622 méter hosszú szakaszát érintette. Az út a város egyik központjában halad, ezért jelentős a gépjárműforgalma, a gyalogosközlekedése. A kivitelezéskor az útburkolatot elbontották és teljes pályaszerkezetű aszfalt-burkolat kerül a helyére - foglalta össze a kivitelző cég ügyvezetője, Fekete Gyula. A projekt során a járdákat felújították, illetve a gyalogos átkelőhelyeket átépítették, valamint új parkoló sávokat alakítottak ki. A beruházás része volt az új csapadékcsatorna hálózat kiépítése, melynek gerinchálózatát több mint három méter mélyen helyezték el. A közvilágítást korszerűsítették, valamint a környezet parkosítása is megtörtént.
Ezek érdekelhetnek még
2024. Június 25. 13:17, kedd | Helyi
ALVÓ SÉRTETTŐL LOPTAK AZ AUTÓPÁLYÁN
A tatabányai rendőrök tetten érték azt a két román férfit, akik egy pihenőben ismeretlen módon kinyitották egy alvó sértett gépkocsiját, és abból pénzt vittek el.
2024. Június 04. 04:00, kedd | Helyi
Átadta rozsdamentes gerendákat gyártó üzemét Tatabányán a Transport-Beton
Egyenes és hullámos gerincű rozsdamentes gerendákat gyártó üzemet adott át a Transport-Beton Kft. Tatabányán.
2024. Május 25. 08:00, szombat | Helyi
Kiütötte az Ajka Kristályt a Perutz
A pápai csapat a szezon utolsó idegenbeli mérkőzését Ajkán játszotta, ahol a házigazdákat magabiztosan, 6-1 arányban győzte le.