Hírek
2017. Június 06. 09:47, kedd |
Helyi
Forrás: tatabánya
Emlékülést tartottak a Skanzenben
A Tatabányai Múzeum és a Szabadtéri Bányászati Múzeum Alapítvány szervezésében előadásokkal emlékeztek meg „Öreg XV-ös akna” megnyitásának 75. évfordulójáról.
A. Pál Gabriella köszöntésével vette kezdetét az emlékülés, majd Turainé John Katalin alpolgármester asszony osztotta meg a Skanzen első látogatásakor szerzett élményeit a közönséggel. Felidézte, hogy a „hatajtós” házakat bejárva olyan hétköznapi tárgyakat látott kiállítva, amelyek a nagyszülei otthonában is jelen voltak, ezért tartja fontosnak az ilyen jellegű kiállítóhelyeket, ahol a régmúlt mindennapjait megjelenítő tárgyak felidézik a már eltűnt időket.
Dr. Cseri Miklós a szentendrei Szabadtéri Néprajzi Múzeum főigazgatója a skanzenek helyét és szerepét méltatta. Megemlítette, hogy a világ múzeumlátogatóinak egyharmada jár rendszeresen skanzenekbe, mert itt találkozhat leginkább a hiteles múlttal. Csiszolatlan gyémántnak nevezte az ilyen intézményeket, melyek viszonylag kis befektetés mellett több funkciót láthatnak el: erősítik a helyi identitást, szórakozva tanítanak és egyben turisztikai attrakciók is.
Fűrészné Molnár Anikó címzetes múzeumigazgató, a Tatabányai Múzeum nyugalmazott vezetője a tatabányai Bányászati és Ipari Skanzen történetét mondta el egészen a XV. akna megnyitásától a szabadtéri múzeum ötletén keresztül a mai valóságig.
A többi felszólaló az ország más tájairól érkezett, de mindegyik előadó olyan skanzent vezet, mely nagyban hasonlít a tatabányai szabadtéri múzeumhoz. Az emlékülés utolsó felszólalója Kiss Vendel igazgatóhelyettes, a Tatabányai Múzeum történésze előadásában felvázolta a Skanzen fejlődési lehetőségeit és fejlesztési terveit.
Ezek érdekelhetnek még
2024. Június 25. 13:17, kedd | Helyi
ALVÓ SÉRTETTŐL LOPTAK AZ AUTÓPÁLYÁN
A tatabányai rendőrök tetten érték azt a két román férfit, akik egy pihenőben ismeretlen módon kinyitották egy alvó sértett gépkocsiját, és abból pénzt vittek el.
2024. Június 04. 04:00, kedd | Helyi
Átadta rozsdamentes gerendákat gyártó üzemét Tatabányán a Transport-Beton
Egyenes és hullámos gerincű rozsdamentes gerendákat gyártó üzemet adott át a Transport-Beton Kft. Tatabányán.
2024. Május 25. 08:00, szombat | Helyi
Kiütötte az Ajka Kristályt a Perutz
A pápai csapat a szezon utolsó idegenbeli mérkőzését Ajkán játszotta, ahol a házigazdákat magabiztosan, 6-1 arányban győzte le.
2024. Július 18. 07:56, csütörtök | Bulvár
Balaton-átúszás - Lezárták a nevezést
Elérte a 12 és félezres létszámlimitet a 42. Lidl Balaton-átúszásra jelentkezők száma, így a szervező Budapest Sportiroda szerda reggel 9-kor lezárta a nevezést.